Ez egy nagyon interaktív blog, szóval szavazzunk
2015. február 17. írta: Dili

Ez egy nagyon interaktív blog, szóval szavazzunk

Rendhagyó bejegyzés következik. Először is szeretném megköszönni azoknak, akik olvassák a blogot, hogy időt pazarolnak ilyesmire, és nem intézik el az egészet egy TL;DR-rel.

Mivel jó pár részt "bemutattam" már, ezért úgy gondoltam, hogy ideje meghallgatni a közönséget is. A poszt végén lesz pár szavazás, amiben a véleményetekre vagyok kíváncsi, illetve kommentekben is várok mindenféle észrevételt, kritikát, esetleg kérdést a bloggal kapcsolatban.

Természetesen a negatív kritikákra is nyitott vagyok, de nem ígérhetem, hogy azok hatására nagy stílusváltás fog történni, mert értelemszerűen a saját stílusomat nem könnyű megváltoztatni (és nem is feltétlen szeretném).

Érdekelne az is, hogy hogyan látjátok, az elemzések színvonala romlik-e vagy javul? Melyik "poénok" jöttek be legjobban és legkevésbé? Mit változtatnátok? Mi a jó ebben az egészben? (Persze mondhatjátok simán azt is, hogy a bloggazda egy segg, meg hogy a blog egyáltalán nem vicces, és hasonlók.), Hogyan találtad meg a blogot? Csak a Bolygó kapitánya érdekel, vagy olvastad az egyéb bejegyzéseket is (mondjuk ezekből eddig nem sok volt)?  stb.

Ezen kívül van egy olyan problémám, hogy a YouTube-on már csak 6 részt találtam szinkronosan (A legszörnyűbb pusztítás, Népességrobbanás, Misszió a Föld megmentéséért, Agyszennyezés, A végzet kupolái, Utópia), így ha ezek elfogynak akkor vagy valami másik rajzfilmet kell találnom, vagy hagyni az egészet, szóval ha valaki tud a neten szinkronosan még epizódokat, akkor ne féljen linkelni. Indavideón nézegettem, hogy van pár rész, de annyira nem jártam utána, hogy azok ugyanezek, vagy esetleg "újak".

Ezt a bejegyzést nem akarom olyan rohadt hosszúra mint a többit, szóval jöhet a szavazás.

Még egyszer köszönöm azoknak akik olvasnak, azoknak pedig még inkább, akik meg is osztják a posztokat, vagy valamilyen módon terjesztik azokat. Majd ha egyszer felfedeznek, és a reklámbevételekből összejön a Ferrari 458-asra való, akkor a legjobb megosztókat meghívom egy Bambira :)

A bejegyzés trackback címe:

https://diliblog.blog.hu/api/trackback/id/tr657181775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Titkos2 2015.02.20. 23:15:48

Na, leszavaztam, viszont picit még magyaráznám a szavazataimat. XD

"Melyik rész bemutatója tetszett legjobban?"

Bár kemény volt a verseny, végül "A duzzasztógát"-ra szavaztam. Az elefántos rész is nagyon csábító volt, de azt hiszem, ebben az epizódban szinte minden benne volt: Néger kettős mércéje (ugye mindig a feketék javára dönt XD), vallási fanatizmus (a főnök, aki a Nyami Nyamis meséjével manipulál egy egész falut pozícióféltés miatt XD), civilizáció vs törzsi életmód ütköztetése, hülye planétás következtetések ("a szíve olyan sötét, mint a Fosztogatóé...szerintem ez maga a Fosztogató!"), majd végén egy M.Night Shyamalan-os/X-Aktás lezárás. :D

"Ki a kedvenc planétásod?"

Linka a Szovjetunióból, egyrészt, mert több epizódból is kiderült, hogy még vele érnek a legtöbbet a csapatból, meg az sem elhanyagolható, hogy talán még ő a csapat legattraktívabb tagja. :D (Avagy: ha a "hülyék brigádjába" nyersz felvételt, legalább nézz ki jól. XDDD)

"Ki szerinted a leggyökerebb planétás?"

Bár a blog nagyon Mati felé agitált (XD), én a "valaki más"-ra nyomtam mégis. (Bár lol, most gondoltam bele, hogy ennek kettős jelentése van és kvázi így virágnyelven szintén Matira szavaztam, na mindegy... XDDDD) Amúgy igazából Wheeler-re gondoltam, mert ez a "ki, ha én nem?" jenki gyerek stílus már ha jól emlékszem, 10 évesen is irritált, pedig akkor még elvileg menőnek kellett volna gondolnom a gyereket. Így felnőtt fejjel pedig még rosszabb nézni a vergődését, amit minden epizódban művel, hogy kitűnjön a többiek közül.

"Ki a kedvenc gonoszod?"

Elsőre automatikusan Zarm lenne a befutó, eleve úgy tűnik a háttérsztorija alapján, hogy ő valami Gaiához hasonló "istenség", ráadásul talán a gonoszok közül egyedül neki volt annyi sütnivalója, hogy mekkora poén lenne nem saját magának szemétkednie, hanem Gaiai kis "elit egységét" felhasználnia a saját céljaira, ráadásul pont úgy, hogy látszólag megajándékozza őket. Viszont mivel a Wiki alapján a teljes hat szezon alatt kb. kétszer tűnik fel összesen (ráadásul ebből másodjára már ő is ilyen "gonosz koalícióba" lép a többivel), én őt nem is igazán tekintem állandó főgonosznak, annyira minimálisan szerepel. Aztán másodjára Fosztogató jutott eszembe, ahogy te is írtad, neki legalább van stílusa. Vagy ott van Tartályos Sly, aki már azért is király, mert ahogy te is rámutattál, a ruhája alapján Szellemirtók-rajongó. Végül azonban Ártányra szavaztam, mert talán rajta röhögtem a legtöbbet, meg ahogy te is írtad, ez a disznós imidzs érdekes lelkivilágra utalhat. XD

"Ki a legbénább gonosz?"

Itt viszont nem volt nehéz a dolgom: a Pikkelyes sugárnyelő. Szal amennyire gyerekként talán a legijesztőbb gonosz volt mind közül, most legalább annyira szánalmas. Egyrészt úgy néz ki, mintha a Fantastic Four-os "The Thing" gizdább tesója lenne. XD Másrészt mi ez a hülye dizájn, hogy cápauszony van a fején, meg hawaii-i ingben flangál a mínusz 40 fokban is? Attól, hogy sugárzást nyel el, logikusan következik az is, hogy hidegtűrő? XD Másrészt meg korai sugárlövésben szenved (XD), legalábbis nem nagyon tudom mással magyarázni azt, hogy lő kettőt, aztán utána mindig rohannia kell újratöltődni. (Még a kapitány is leszólta, hogy "ezzel voltál olyan nagyra?", pedig aki egy kis sártól egyből bekómál, az inkább csak hallgasson. :D) Egy Duracell elem is jóval tovább bírja ennél. :D Pedig gondoljunk bele, talán az összes gonosz közül neki lenne a legbrutálabb képessége, legalábbis radioaktív sugarakat lődözni a puszta kezünkből nem éppen egy szar skill, viszont amilyen hülyén és pocséklóan használja, attól csak még gázabb lesz az egész fazon.

"A bemutató olvasásakor megnézed a videót is?"

Általában nem, mivel még eléggé emlékszem gyerekkoromból a cucc alapjaira. Viszont ha egy adott epizódban sok a poén (lásd a gátas részt XD), akkor azt a post után végignézem. :D Mondjuk nálam az is belejátszik a dologba, hogy igazából én szeretem ezt a cuccot az összes hülyesége ellenére, egyrészt, mert tetszik a mondanivalója, másrészt, mert nosztalgia miatt jó így újra elővenni, viszont ebből az is következik, hogy az új szinkronnal számomra nézhetetlen a cucc, szóval max azokat a részeket nézném újra, amik a klasszikus szinkronnal vannak feltöltve.

Mindjárt postolok még, csak lassan a végére érek a használható karakterszámnak, ezért inkább újat kezdek. XD

Titkos2 2015.02.20. 23:32:22

"Érdekelne az is, hogy hogyan látjátok, az elemzések színvonala romlik-e vagy javul?"

Szerintem úgy összességében szerencsére még bőven tartod a színvonalat. :D Igazából ha most találtam volna rá a blogra és nem tudnám, hogy volt az a fél éves szünet, szerintem a postok minőségéből fel sem tűnne a dolog. :D A hangos, többszöri röhögés 1-1 bejegyzésen most is ugyanúgy megvan, így én nem érzek minőségromlást. :D

"Melyik "poénok" jöttek be legjobban és legkevésbé?"

Nehéz választani, de talán a visszautalós poénok voltak a kedvenceim (pl. Néger és a vetés, most is ahogy írtad, hogy "na igen, Néger aztán tudja, milyen a falánkság...pff, cinikus fasz!", vaggy valami ilyesmi.. XDDDD), vagy amikor a gyerekek nemzetiségét hozod elő (Linka a Szovjetunióból és az orosz szál... XD), meg azt is bírom még, amikor tudományosan elmagyarázod, hogy ez vagy az miért hülyeség (pl. a legutóbbi részben Páncél testméretének "kiszámolása" az ólomruhából kiindulva, de az is nagyon bejött, amikor a harmadik rész körül azt magyaráztad el, hogy Ártány gépe és a templom mérete alapján ez a világ létező legnagyobb temploma XDDDDD). Ja, illetve egy külön kedvenc: Argosz és az ő vaksága. XDDD Azon baromi jókat röhögtem, amiket abból kihoztál. XDDD

Legkevésbé talán a "XY a DVD extrán elmondta, hogy..." poénok jöttek be, valahogy engem az egész hangulatból "kirántott", amikor arra gondoltam, hogy ezt az egészet színészekkel veszik fel. Jobban tetszik az a verzió, hogy ez az egész baromság "valóság" és a planétások TÉNYLEG ilyen gyökerek, Gaiai ennyire szemét, stb., nem pedig csak játsszák a szerepüket. :D Illetve (bár ez inkább csak a legutóbbi részre volt jellemző) kissé talán már sok volt a kikacsintás különböző mémekre. Nem rosszak azok sem, de amikor már hat vagy hány link van egy poston belül, ami mind "elviszi" az embert egy másik poén irányába, az is kissé megszakította a sztori menetének hangulatát.

"Mit változtatnátok?"

Igazából egyelőre semmit, nekem nagyon tetszik így. :D

"Mi a jó ebben az egészben?"

Nekem az, hogy gyerekként imádtam ezt a rajzfilmet és ahogy írtam itt fentebb, igazából ma sem tudom utálni az összes hülyesége ellenére sem. :D Viszont ez nem akadályoz meg abban, hogy jót röhögjek a felnőtt fejjel már valóban nevetséges húzásain, pláne, ha valaki szórakoztató formában világít rá ezekre a dolgokra, nem pedig ilyen "hö, a bolygókapitánya egy szar, mer' én azt mondtam!" stílusban. :D Meg amúgy is, ha valaki szeret valamit, az fogadja el a hülyeségeit is. XD

"Hogyan találtad meg a blogot?"

Ugye erről már speciel meséltem, Aoi Anime fórumára linkelték. :)

"Csak a Bolygó kapitánya érdekel, vagy olvastad az egyéb bejegyzéseket is (mondjuk ezekből eddig nem sok volt)? stb. "

A bolygó kapitánya bejegyzéseken kívül én itt csak egy naptár kialakulásának története postot találtam, az meg bevallom, nem igazán érdekelt, szóval azt átugrottam. ^^" Persze ha lesz egyszer valami olyan téma még a kapitány kalandjain kívül, amit szeretek, akkor valszeg azt is elolvasom majd. :)

"Ezen kívül van egy olyan problémám, hogy a YouTube-on már csak 6 részt találtam szinkronosan (A legszörnyűbb pusztítás, Népességrobbanás, Misszió a Föld megmentéséért, Agyszennyezés, A végzet kupolái, Utópia), így ha ezek elfogynak akkor vagy valami másik rajzfilmet kell találnom, vagy hagyni az egészet, szóval ha valaki tud a neten szinkronosan még epizódokat, akkor ne féljen linkelni. Indavideón nézegettem, hogy van pár rész, de annyira nem jártam utána, hogy azok ugyanezek, vagy esetleg "újak"."

YouTube-on meg Indán nem nagyon keresgéltem, ellenben Ncore-on szétnéztem neked és ott talán pár epizóddal több van fenn, de ott is csak S1-S2 nagyobb része. S3-tól fölfelé semmi nincs magyarul, egyetlen pack volt végig (S1-S6), de az eredeti angol nyelven. Plusz nem tudom, hogy ez egyáltalán segít-e neked, mert ugye az Ncore torrent letöltős, nem pedig online videó. Mindenesetre ha nem lesz több Bolygó Kapitánya epizód, angolul pedig nem szeretnéd folytatni (bár valahol megértem, a szinkron hozzáad a "csodához"... XDDD), akkor szerintem nyugodtan kereshetsz egy másik rajzfilmet is. :D Szerintem elég sok ilyen kilencvenes években futó cucc hasonló színvonalú igazából, hogy felnőtt fejjel simán bele lehet kötögetni vicces formában, lásd Tini Nindzsák, Transformers (jó, ez inkább 80-as, de mindegy XD), Denver, Szellemirtók, stb. XD Sőt, lehet a mai cuccokból is szemezgetni, vagy hogy kissé "hazabeszéljek", akár animék közül előkapni valami gagyibbat. XD (Bár utóbbi esetben számolni kell azzal, hogy sajnos megjelenhetnek a sorozat véresszájú fanjai, akik nem mindig veszik a lapot, ha paródiáról van szó.)

Dili · http://diliblog.blog.hu/ 2015.02.21. 00:09:03

@Titkos2: Köszi a szavazatot/válaszokat.

nCore-ral az a bajom, hogy ahogy te is mondtad, nem online, itt meg ugye az volna a jó, ha be lehetne ágyazni (már ha nem felejtem el :) ). A szinkron is eléggé lényeges, mert egyrészt így többen értik, másrészt valóban kell az élményhez.

Nézegettem már néhány másik 80-as 90-es évekbeli rajzfilmet ("Tininicsák", Szellemirtók), de eddig nem találtam olyat, amit jól (legalábbis szerintem jól) meg tudnék írni. Mondjuk a Denverre érdemes volna ránéznem, mert pár hónapja/éve néztem belőle egy részt, és az elég kaotikus ahhoz hogy jó alapanyag legyen.

Amúgy én is szerettem anno a Bolygó kapitányát (meg igazából most sincs vele bajom, attól függetlenül, hogy kiröhögöm), mert olyan menőnek tűnt, meg tényleg jó a mondanivalója is, de emellett az benne a jó, hogy pont a komoly téma miatt, szerintem próbálja magát komolyabban venni annál, mint amilyen. A szellemirtóknál, meg a TNMT-nél azt láttam, hogy ott lazábbak, a szereplők is poénkodnak. Plusz ami hatalmas előny a Kapitányban, hogy vannak benne (szeretve) utálható karakterek, pl Gaia, Mati, a kapitány, stb., akiknek a cinkelésére épül tulajdonképp az egész blog. TMNT-ben talán Zúzó emberei....állatai: Bebop, meg Rocksteady ilyen; a szellemirtókban meg talán nincs is (esetleg az zöld kis szarházi, talán "vakarcs" néven fut).

Anime vonalon nem akarok futni, mert a Dragon Ball-on, meg talán a Pokemonon kívül azok kimaradtak a gyerekkoromból (meg hogy őszinte legyek nem vagyok nagy animés, valahogy nem jön be a látványvilág).

Surcinak meg üzenem, hogy köszi, hogy belinkelt anno, mert szerintem a látogatók fele-harmada a fórumotokról jött :) .

Surci11 2015.02.21. 22:41:34

"Surcinak meg üzenem, hogy köszi, hogy belinkelt anno, mert szerintem a látogatók fele-harmada a fórumotokról jött :) ."

THX, igyekszem terjeszteni ezt a zseniális blogot :D

Kicsit kifejtem már én is ezeket a kérdőíves kérdéseket...

"Melyik rész bemutatója tetszett legjobban?"

A duzzasztógátas, simán legjobb, főleg amikor a falusiak összetörik az addig nagy becsben tartott háztartási gépeiket, de az se semmi amikor a gátat léghajón hozzák Lóri emberei (az eredeti szinkronban amúgy Fosztogató).

"Ki a kedvenc planétásod?"

Egyértelműen Linka a Szovjetunióból, egyrészt a csapat egyetlen tagja aki nem retardált, másrészt meg a kedvenc szovjetes poénjaim forrása is.

"Ki szerinted a leggyökerebb planétás?"

Magam is vacilláltam Mati és Wheeler között, pont azért amit Titkos is írt, de végül a kis buzit pontoztam be, bár a retardált nagyképű balfasz sem sokkal marad el mögötte gyökérségben.

"Ki a kedvenc gonoszod?"

A Fosztogató (Rabló Lóri, úristen, IZZAT A WORD MIKÖZBEN BEGÉPELEM EZT A NEVET, NEKEM KÍNOS!!!4!ÖT ). Kivételesen az egyetlen gonosz, akinek egyrészt még a sorozat színvonalához képest értelmes ötletei is vannak (pl. pénzszerzés, és nem "csak úgy" gonosz mint pl. a Csuklyás Patkány vagy Dr. Métely) és emellett még relatíve stílusosan is elő tudja adni magát ellentétben Ártánnyal és Sly-al, bár az NDK-s ruhatárát kivághatná már a francba. Nem hiszem el hogy akinek repülő autói meg gátszállító légballonjai vannak, ne tudna beruházni egy sötétkék Boss öltönybe.

"Ki a legbénább gonosz?"

Igen, sejtésem beigazolódott, hogy sokan a Pikkelyes Sugárnyelőt hozzák ki legbénábbnak, csak én még emléxem hogy ebben az első, bemutatkozó részében volt a legbénább, utána már relatíve keményebb ellenség lett belőle, pont a sugárlövős szuperképessége miatt. A magam részéről Ártányra szavaztam, mert egyrészt hülye mint a fasz (mennyi lóvét vert el eddig arra hogy meggazdagodhasson? De minek????!?!), másrészt meg az idétlen disznós image miatt, ami ugyan poén, csak épp baromira nem komolyanvehető még a 8éves gyerekeknek se. És persze egyetlen technikája vagy képessége/intelligenciája sincs, amivel keménykedhetne, max a pénze, amit ennyi erővel amúgy el is tüzelhetne.

"A bemutató olvasásakor megnézed a videót is?"

Aha. Van 1-2 amire még emléxem, pl. a mostani sugárnyelős ep, de a legtöbb már nincs meg a fejemben (szerencsére).

"Érdekelne az is, hogy hogyan látjátok, az elemzések színvonala romlik-e vagy javul?"

Szerintem folyamatos, magas szintű szórakoztatást kínál, csakúgy mint az elején.

"Melyik "poénok" jöttek be legjobban és legkevésbé?"

A szovjetes poénokon rendesen besírok, a kedvencem:

"Linka a Szovjetunióból defetizmusáról tesz tanúbizonyságot, így ahelyett hogy bepróbálkozna a tűz elfújásával inkább csak szomorkodik. "Túl nagy a tűz, nem tudjuk már megfékezni" mondja kétségbeesve. Ja, hát ilyen hozzáállással. Ha az elvtársaid ilyet mondtak volna anno Sztálingrádnál, már lőtte is volna őket az NKVD. Gorbacsov idején úgy tűnik már mindent lehet."

SZTÁLINGRÁD MEG NKVD BASZKI IXDDDDDDDÉÉÉÉ

amúgy ja, nekem is jobban tetszik az a vrzió hogy a planétások maguktól ilyen segghülyék, és nem csak "eljátsszák". Valószínűleg azért, mert tényleg azok is.

"Mit változtatnátok?"

Semmit. Ja de. Legyen napi frissítés :D

"Mi a jó ebben az egészben?"

Az hogy már gyerekként se nagyon bírtam ezt a sorozatot, már akkor is idétlennek tartottam, csak akkor még nem tudtam pontosan leírni, miért. De most olyan jól megfogalmazod, hogy élvezet olvasni ezt a remek fikázást. Sajnálom Titkos, ez van, mindig is irritált ez a sorozat főleg a retard planétások meg legeslegfőképp az idétlen, de az egekig felszopott KAPITÁNY miatt, úgyhogy mindig a gonoszoknak szurkoltam hogy hátha sikerül hazavágniuk, annak ellenére hogy tudtam, ennek vajmi kevés az esélye, hiszen ez egy mese.

"Hogyan találtad meg a blogot?"

Igazából fogalmam nincs. Valahogy beírtam hogy régi rajzfilmek, vagy bolygó kapitánya vagy Linka Szovjetunió vagy környezetszennyezés kapitánya LOL vagy vmi hasonlót valamelyik éjjel részegen, és erre dobta ki :D

Surci11 2015.02.22. 12:52:10

Juteszembe még egy érv, ami Mati mellett szólt, mint a leggyökerebb planétás: a majom. Az a kurva majom. AZ A KIBASZOTT MAJOM. Eleve rühellem a majmokat, de ennek a debilnek a csitája még fogyatékosabb is mint maga a meleg srác, és sajnos nemcsak egy részben szerepel, hanem a későbbiekben többször is fel fog bukkanni. Anyád.

Titkos2 2015.02.23. 02:02:33

@Dili: "Nézegettem már néhány másik 80-as 90-es évekbeli rajzfilmet ("Tininicsák", Szellemirtók), de eddig nem találtam olyat, amit jól (legalábbis szerintem jól) meg tudnék írni. Mondjuk a Denverre érdemes volna ránéznem, mert pár hónapja/éve néztem belőle egy részt, és az elég kaotikus ahhoz hogy jó alapanyag legyen. "

Amúgy tuti van még több ilyen is a 90-es évekből, meg akár napjainkból is, ami érdemes a cinkelésre, szóval szerintem nézz szét. :) Most csak azokat írtam be, amik így hirtelen beugrottak. XD (Tényleg, a Scooby Doo esetleg? Már csak azért, mert azt meg én gyűlölöm szívből és most pont eszembe jutott, de majd kitérek rá úgyis, ha Surci postjára reagálok. XD)

"Amúgy én is szerettem anno a Bolygó kapitányát (meg igazából most sincs vele bajom, attól függetlenül, hogy kiröhögöm), mert olyan menőnek tűnt, meg tényleg jó a mondanivalója is, de emellett az benne a jó, hogy pont a komoly téma miatt, szerintem próbálja magát komolyabban venni annál, mint amilyen. A szellemirtóknál, meg a TNMT-nél azt láttam, hogy ott lazábbak, a szereplők is poénkodnak."

Igen, erről utána Aoin is beszéltünk, hogy most akkor komolyan veszi-e magát a sorozat és ha igen, akkor mennyire. Én azért úgy voltam vele, hogy végülis a szereplők között még találni is olyanokat, akik poénosak (vagy legalábbis a készítők annak szánták őket XD), lásd Wheeler "vicces beszólásait", a Kapitány szóvicceit, vagy akár Ártány egész "medvedisznóember" lényét. :D A probléma ott kezdődik, hogy ha szóba kerül a környezetvédelem (ami ugye elég gyakran megtörténik minden részben XD), akkor valóban elszalad velük a ló és beállnak erre a "sötétzöld" mentalitásra. Ha a valóságban is léteznének, ők lennének a környezetvédők azon rétege, akik fához, kerítéshez, vonatsínhez láncolják magukat és így kampányolnak, miközben sokszor még nagyobb kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak. Persze gyerekként nézve ez a része annyira nem feltűnő, meg úgyis leköti a figyelmünket a cool gyűrűk, meg a cool kapitány, viszont így felnőttként már tényleg feltűnik, hogy sokszor minden ésszerűség nélkül próbálják minden áron "lekapcsolni" a gonoszokat. Vagy ha már gonoszok, ugyanez igaz rájuk: elpoénkodnak ők is a maguk módján, viszont ők meg a szennyezést csinálják ész nélkül. A legtöbbjüknek konkrét célja sincs azon túl, hogy "poénból" minél többet szemeteljenek, meg ilyesmi. XD Szóval igen, ez a része felnőttként valóban elég necces. :D

"Plusz ami hatalmas előny a Kapitányban, hogy vannak benne (szeretve) utálható karakterek, pl Gaia, Mati, a kapitány, stb., akiknek a cinkelésére épül tulajdonképp az egész blog. TMNT-ben talán Zúzó emberei....állatai: Bebop, meg Rocksteady ilyen; a szellemirtókban meg talán nincs is (esetleg az zöld kis szarházi, talán "vakarcs" néven fut). "

Nekem úgy rémlik, a kis zöld takonyszellemnek Ragacs volt a magyar neve (angolban meg tán Slimer). :)

"Anime vonalon nem akarok futni, mert a Dragon Ball-on, meg talán a Pokemonon kívül azok kimaradtak a gyerekkoromból (meg hogy őszinte legyek nem vagyok nagy animés, valahogy nem jön be a látványvilág). "

Semmi gond, van az úgy. :)

Titkos2 2015.02.23. 02:23:31

@Surci11: "Az hogy már gyerekként se nagyon bírtam ezt a sorozatot, már akkor is idétlennek tartottam, csak akkor még nem tudtam pontosan leírni, miért. De most olyan jól megfogalmazod, hogy élvezet olvasni ezt a remek fikázást. Sajnálom Titkos, ez van, mindig is irritált ez a sorozat főleg a retard planétások meg legeslegfőképp az idétlen, de az egekig felszopott KAPITÁNY miatt, úgyhogy mindig a gonoszoknak szurkoltam hogy hátha sikerül hazavágniuk, annak ellenére hogy tudtam, ennek vajmi kevés az esélye, hiszen ez egy mese."

Semmi gond, legalább kiadod magadból a dühödet a sorozat iránt. XD Amúgy engem anno nem zavart a "jó oldal" sem, sőt, igazából még így mai szemmel is csak annyit változtatnék a kapitányon, hogy azt a flitteres csillogást kivenném az effektjei közül és utána mehetne akármelyik DC/Marvel hero mellé, sőt, állítom, hogy azok között még középkategóriában, vagy akár afölött is lenne, ahhoz képest, hogy ott is hányféle debil hős/gonosz van. :D (Múltkor szembesültem vele, hogy pl. létezik egy TARAJOS SÜL nevű Marvel gonosz, a faszi egy embernagyságú sül-jelmezben harcol és a hátából lövi ki a tüskéket, ez milyen már? XD) A planétásokra meg nem tudok haragudni még a részenként előjövő debilségük ellenére sem, mert látom, hogy a készítők igazából a célcsoportnak kinézett kölykökhöz próbálták velük közelebb hozni az egész természetvédelmi témát, csak gondolom mondjuk a WWF embereinek mindennapjai nem lettek volna túl jó rajzfilm-alapanyag, meg ott nem is happy end minden sztori vége, ezért kellett valami "szuperhősösebb" csapat. :D (Plusz a WWF-nek nincs szuper-repülőgépe, varázsgyűrűi, meg mindentlátó kamerái saját szigettel. XDDD)

Igazából nem is zavar, ha valaki utálja, csak furcsállom, hogy mintha világszinten lenne egyfajta "most már ciki ezt a sorozatot szeretni, vagy akár azt bevallani, hogy régen nézted"-feelingje ennek a dolognak, miközben nem érzem úgy, hogy annyival gagyibb lenne, mint anno a kortársai. Ott volt a Power Rangers, ugyanígy 5-6 debil kölyök kalandjairól szólt, akiket egy béna robot, meg egy üvegbúrába zárt fej irányított, egy Rita (lol, ez a név is... XD) nevű főgonosz ellen harcoltak, akinek szintén volt két szolgája, valami hülye majom (na tessék, itt sem menekülsz a majmok elől... XD), meg egy szárnyas oroszlán, vagy mi. (Frankón ilyen Oz birodalma feeling... XDDD) És akkor az egészhez vegyük hozzá, hogy ez még ráadásul élőszereplős is volt, viszont a technikai megvalósítása meg nem a 90-es éve szintjén, hanem valahol a 60-as évek japán Godzilla/Ultraman sorozatának színvonalán mozgott. :D A harcokban meg még annyi változatosság sem volt, mint egy átlag Bolygó Kapitány részben, mindig jöttek először az "ólomkatonák" ("ólom", közben látszik, hogy szürke sztreccsruha... XD), amikor azokat leverték, jött a szörny, amikor már úgy tűnt, hogy azt is leverték, a gonosz ledobta a botját (ezt sem értettem soha, egy másik BOLYGÓRÓL dobja le a botját a Földre? HOGY? XD), minek hatására a szörny bérház-méretűvé nőtt, mire a kölyök válaszol hívták a Kapitányt...izé a Zordokat, aztán végül egy mecha párbajban ölték meg, aminél a háttér mindig fa-makettre pontosan ugyanolyan volt minden részben. XDDDD Na és érdekes módon ennél mégsem látom, hogy valami hatertábor szerveződött volna köré világi szinten, pedig szvsz ez még gagyibb, mint a Kapitány kalandjai. :D (Mondom ezt úgy, hogy ezt még szerettem is. XDDDD)

(Folyt. köv., csak ezt a karakterszámot nem nekem találták ki, mák, hogy Aoin nincs ilyen. XDDD)

Titkos2 2015.02.23. 02:41:04

@Surci11: Na, folytatva az előzőt:

Viszont ezzel együtt is megértem a dolgot, mert tényleg mindenkinek van legalább egy ilyen rajzfilm az életében, amit már gyerekként is utált, akár úgy is, hogy közben mindenki más szarrá hypolta körülötte. XD Nekem pl. a fentebb említett Scooby Doo volt ilyen: egy rakás hülyegyerek járja Amerikát egy hippi-kisbusszal, persze akárhová mennek, mindig pont ott történik valami "rejtélyes szörnyészlelés" (szal nekik még Gaia sincs, aki legalább mindentlátó kamerája segítségével küldi el őket ide-oda, ezek csak úgy mindig ÉPP ARRA JÁRNAK...100+ részen keresztül XD), ekkor nyomozni kezdenek, de szinte random véletlenek segítségével oldják meg az ügyet, mert eszük nekik sincs sokkal több, mint a planétásoknak és közben akárhány szörnyről derül ki, hogy mindig egy helyi random faszi öltözött be krokodilnak, sosem gondolnak rá a következő rész elején, hogy "lehet ez is csak valami jelmezes ürge", mindig ugyanolyan komolyan veszik az ügyet, vagy akár paráznak be a szörnytől, mintha igazi lenne. A végén aztán jön a színpadias, maszklehúzós leleplezés, amit már szintén nem egy helyen parodizáltak, annyira nevetséges az egész és persze mindig az van a maszk mögött, akinek kb. semmi indítéka nem lenne a szemétkedésre, de a rész utolsó öt percében gyorsan elmesél valami tök random marhaságot, hogy mi motiválta.

A karakterek meg egy külön mise: egy kendős köcsög (ahogy a Jay és Néma Bobban találóan nevezték XD), aki itt Matival ellentétben nem "utolsó a csapatban", hanem a VEZETŐJÜK, aztán egy füves szerencsétlen, aki ránézésre ilyen túlkoros egyetemistára hajaz, aki 10 év alatt végzi a három éves alapképzést (csodáltam is, hogy amikor Jay ajánlgatja nekik a "zöldközi hengert", Shaggy nem ugrott rá reflexből... :D), illetve dán dog haverja, aki kutyatáp-függő és bár fajtájából adódóan akkora, mint egy borjú, beszarisága miatt semmit nem érnek vele, sőt, szokszor még hátráltatja az ügyet bénáskodásaival, pedig akármelyik "szörnyet" röhögve széttéphetné. Női fronton sem sokkal jobb a helyzet, ott van Velma, akiről hatvan fanteóriát olvasni a neten, hogy leszbikus, annyira eltalálták az összes sztereotípiát vele kapcsolatban, illetve Daphney (vagy hogy írják, most rá nem keresek XD), aki meg a tipikus plazacica, külsőre és IQ szintben egyaránt, így nem is igazán értem, miért lóg ezzel a csapat lúzerrel és játszik nyomozósat, ahelyett, hogy mondjuk a kosárcsapat kapitányával venne részt valami kefélős IHB egyetemi bulin? :D (Mondanám, hogy őt csak azért vették be a csapatba, mert valamelyikük dugja és ez volt a belépés "ára", de Fred buzi, Shaggy meg még életében nem volt nővel, csak rá kell nézni, így végképp nem értem, hogy keveredett közéjük a csaj. XD) A későbbiekben meg olyan "csodálatos" karakterekkel színesítik a palettát, mint Scrappy Doo (majdnem találó a név, csak azt az "s" betűt kellene kivenni előle... :D), akit kb. még az is utált, aki amúgy a sorozatot szerette és az összes jelenete kb. annyira idegesítő, hogy inkább néznék egy két órás Star Wars filmet Jar Jar főszereplésével. :D

Összesen csak két olyan cucc tetszett, aminek köze volt ehhez az idióta kutyás franchise-hoz és mégis jól sültek el: egyrészt a már említett Jay és Néma Bob film, ahol csak valami kétperces jelenetük van és ott is úgy cinkelik őket, mint Dili a Bolygó Kapitányát. :D A másik ilyen meg az a Johnny Bravo epizód volt, ahol crossoverben behozták Scoobyék bandáját, mivel ebben a részben legalább Johnny szokásos poénjai megmentették a sztorit, illetve mert ebben a részben a "szörny" nem mást volt, mint Johnny egyik exnője, aki haragudott rá, amiért elhagyta és bosszúból akarta a frászt hozni rá. :D (Ami máris értelmesebb és hihetőbb indíték, mint amivel az átlag Scooby Doo gonoszok 90%-a elő szokott hozakodni. :D)

Elnézést a wall of text-ért, csak ha már így belemerültünk a "melyik rajzfilm okozott nekem anno gyermekkori traumát?" témába, gondoltam én is hozzáteszem a dologhoz a magam két centjét. :D

Dili · http://diliblog.blog.hu/ 2015.02.23. 03:35:14

@Titkos2:

Valóban. Ragacs a kis dög neve.

A napokban tovább kutakodtam. Néztem egy Cápeti és Cápali részt, ami első ránézésre szintén nagyon oltható. Mondjuk lehet, hogy az nem poénos lenne, hanem inkább realitáshiányon problémázós. Tehát láng a víz alatt? Leesnek a cirkuszi artisták a trapézról, a víz alatti cirkuszban, ahol a felhajtó erő miatt, csoda hogy lent tudnak maradni, meg ilyenek?

A másik amit találtam, az az Utcai cápák című sorozat, ami nekem gyerekkoromban szerintem teljesen kimaradt, de egy részt megnézve ugyanaz a kategória mint a Kapitány. Retard benne mindenki. Sajna kevés részt láttam YT-n.

Aztán eszembe jutott nekem is a Scooby Doo, pontosan ezek miatt, amiket te is felsoroltál. Sőt, szerintem kb. az írásod 60-70%-a szinte pont így jutott eszembe.

Amúgy ahogy elnézem, neked is volna jövőd a "szakmában", mert ez a kommented eléggé adta. Nem indítasz Scooby Doo-s blogot? :)

OFF Helyzetjelentés:
Most írom épp a BK következő részét, de megint elég kemény. Alapjáraton sima jegyzettömbbe írom, de már oldalt kezdett nagyon zsugorodni a csúszka, szóval kíváncsiságból megnéztem wordben, hogy hány oldal eddig. 15 oldalnál járok úgy, hogy kb a rész felénél tartok. A végére szerintem lesz vagy 25 körül. Senki nem fogja elolvasni olyan hosszú lesz :). Eddig szerintem az ózonlyuk volt a leghosszabb írásom, de az összesen volt 15 oldal, és úgy is rohadt sok volt.

Basszus, szakdogámat fele ilyen gyorsan írnám, már a doktorim is kész lenne. (Jó, ez azért már nagy vállalás) :) .

Titkos2 2015.02.25. 05:35:19

@Dili: Rajzfilmekkel kapcsolatban: Höhö, Cápaliék annyiból jók lennének, hogy ott is befigyelne a nosztalgia, anno azt is szerettem. :D

Az Utcai Cápákról nem is tudtam, hogy egyáltalán adták nálunk magyaron, nekem a régi Cartoon Networkos "Street Sharks" reklám ugrik most csak be róluk. XD

Mondjuk ha szavazni kell, én mindenképp a Scooby Doo-t mondanám. :D

Illetve még pár régebbi cím, ami most beugrott, bár nem tudom, hogy a "retard-faktoruk" mennyire jó, illetve, hogy hány rész van fenn belőlük ilyen online videós oldalakon:

-Swat Cats: "Harcos Macsok" a magyar nevük XD

-Extreme Dinosaurs: A magyar címét passzolom, de igazából a Street Sharks-ról ugrott be, kis túlzással ugyanaz, csak dínós kivitelben. Plusz a kezdés is jó, csak itt Gaia meg Zarm helyett valami űrlények csatáznak, "Gaia" 4-5 dinóból csinál fél humanoid harcosokat, míg "Zarm" három raptort "képez ki", hogy gonoszkodjanak. :D Ez tutira ment a magyaron is, anno az RTL klub hétvégi reggeli gyerekmatinéjában néztem. :D

Pirates of the Dark Water: A sötét víz kalózai magyarban is. Ami rémlik belőle, hogy volt valami "sötét víz", ami kb. ilyen életre kelt kátrányszörnyre hasonlított és menekülni kellett előle, mert ha megjelent, hajót/embert, mindent benyelt. XD Volt valami dagadt, Ártányra hajazó főgonosz kalóz fazon, hőseink pedig "jó kalózok" voltak, de inkább hasonlítottak a Star Wars-os hármasfogatra, ugyanis volt egy fiatalabb "Luke", egy menő csaj "Leia", meg egy "Luke"-nál valamivel idősebb "Han Solo". :D Ja és C-3PO/Jar-Jar helyett egy Nidler nevű majommadár (ez abban a világban egy külön faj volt XD) próbált "viccesen félni" a kalandok alatt. :D

Most így ezek jutottak még eszembe, keress rájuk, hátha megéri valamelyik... :D (Ez utóbbi pl. már csak a nosztalgia miatt is szintén bejönne, de ahogy már írtam, a retard-faktorát passzolom, még az is lehet, hogy tök jó és nem nagyon találnál benne cinkelni valót. XD)

"Amúgy ahogy elnézem, neked is volna jövőd a "szakmában", mert ez a kommented eléggé adta. Nem indítasz Scooby Doo-s blogot? :)"

Köszi. XD Igazából blogra már gondoltam évekkel ezelőtt is, bár igaz, hogy nem ilyen "fikázósra", csak a szokásos "ezt gondolom erről a filmről/játékról/rajzfilmről" fajtára. Csak aztán két dolog miatt nem csináltam meg: egyrészt, mert ha blogolnék, úgy érezném, hogy bizonyos időközönként kötelező valami tartalmat felraknom, úgy meg szerintem elvész az élvezet, ha már inkább érzi az ember kötelességnek/munkának a dolgot. Másrészt meg a fórumozást jobban szeretem, így nem akarom, hogy attól vonjon el, mert másoknál is tapasztaltam, hogy kb. azután léptek le a fórumról, hogy saját blogot indítottak. (Ahol igazából ugyanazt csinálták, mint korábban a fórumon, csak utána már elmondhatták, hogy "ez az én saját blogom!" és fórum helyett a kommentekben alul írtak tl;dr vitáikat a hozzászólókkal, de amúgy más értelme nem nagyon volt annak, hogy "profilt váltottak". XD

Az ilyen cinkelős bloggal meg az lenne a gond, hogy sajnos még azért sem bírnék huzamosabb ideig egy gagyinak tartott sorozatot nézni, hogy utólag lefikázhassam. XD Még filmekben működik az, hogy megnézek egy olyat, amiről tudom, hogy szar lesz, de "látni kell", aztán a fórumon utólag cinkelem egy postban, mert egy film csak másfél/két óra, viszont egy sorozatnál ez már jóval nehezebben menne. Élőszereplősök közül a Grimm volt ilyen, hogy haver nézte vagy három szezonon át (mondjuk végül ő is feladta XD), én meg úgy belenéztem 2-3 epizódba, amikről mesélte, hogy hihetetlenül szarok és röhögtem is jókat rajtuk, de nem bírtam annál tovább nézni, mert egyszerűen még így cinkelve sem volt eléggé szórakoztató. XD Animéknél még előfordul, hogy végig tudok nézni egy-egy gagyibb sorozatot, de egyrészt ott sem ritka, hogy a 13/26 rész feléig sem jutok és már azt mondom, hogy "oké, én ezt itt hagytam abba", másrészt ott is inkább csak az olyanoknak ülök neki, amik úgy gagyik, hogy előre tudom, hogy "annyira rossz, hogy az már jó" kategóriások. Szóval ha csak úgy random kinézek egyet és kiderül, hogy szenvedés nézni, akkor 2-3 epizód után rendszerint dobom a francba. XD

"Eddig szerintem az ózonlyuk volt a leghosszabb írásom, de az összesen volt 15 oldal, és úgy is rohadt sok volt. "

Még nem kezdtem el olvasni, de szerintem megérte, hogy ilyen hosszú lett, mert már áttekergetve is haldokoltam egyik-másik részen. XD (A rap, meg a Kapitány pszicho, illetve Néger gettós feje... XDDDD Nagyon "in the hood" lesz ez az epizód, úgy érzem... :D XDDD)

"Basszus, szakdogámat fele ilyen gyorsan írnám, már a doktorim is kész lenne. (Jó, ez azért már nagy vállalás) :) . "

Én is épp azzal szenvedek és amíg ott kisebb csodaszámba megy, ha írok egy nap egy oldalt/fél oldalt, addig itt most az elmúlt fél órában lazán összehoztam 5000 karaktert. :D (Jó, egy része a tőled beidézett rész, de akkor is. XD) Ez van, az ember szívesebben ír arról, amit nem érez kényszernek, meg ahol nem kell "szakmai követelményeknek" megfelelnie, hanem csak írja, amit épp gondol. :D

Surci11 2015.02.25. 23:34:15

A Swat Cats meg a Dark Water volt a kedvencem, még az angol Cartoon Networkon néztem őket. A Swat Cats kibaszott menő volt, nagyon ötletesek voltak a fegyvereik meg a rakétáik, szal ott a retardfaktor nem túl nagy, a Dark Waterben már voltak idétlenebb dolgok is, csak ott meg maga a világ tetszett nagyon. Még egy nagy kedvencem volt anno, a Real Adventures of Johnny Quest, pont ezután a kettő után adták este fél 10-10 között, a legújabb széria a sorozatból, az már eléggé komoly volt, a QuestWorld virtuális valósága meg király.

A legutóbbi post is kurvanagy lett Dili, főleg a rappelő kapitányon FOSTAM: BE, bármilyen szar kecskerímek is voltak. De kezdem úgy érezni hogy a két kedvencem, Linka a Szovjetunióból és a Fosztogató (Lóri) alól is kezd kicsúszni a talaj, remélem a további részekben már összeszedik magukat. Cserébe viszont a másik négy idióta még retardáltabb lett, szal ezen a téren kijöttünk nullszaldósra :D

Dili · http://diliblog.blog.hu/ 2015.02.25. 23:55:17

@Surci11: Köszi. Igyekeztem :) Az a rap nagyon kínos lett, de kellett :)
süti beállítások módosítása