Mesék mai szemmel - A bolygó kapitánya S01E17
2015. február 10. írta: Dili

Mesék mai szemmel - A bolygó kapitánya S01E17

Az epizód címe "Ne igyál vizet!", ami már kissé üdítőital-gyáros marketingszövegnek hangzik. Jó hír, hogy az epizód a jobb fajta szinkronnal van megáldva, így Ártányt Ártánynak hívják.

Az epizód erős kezdést produkál, Rabló Lóri épp köszönti a többi gonoszt irodájában. "Kedves környezetszennyező barátaim, köszönöm, hogy eljöttek!". Igen, egy valamirevaló gonosz nem barátkozhat akárkikkel, csak a környezetszennyező klub patinás tagjaival.

A helyszínen van Csuklyás Patkány, aki kedvenc patkányát is magával hozta. Ha néha simogatná is, olyan lenne, mint Rózsa Gyuri a Zsákbamacska című műsorban, aki mindig magánál tartotta a fekete plüssmacskát. Néha beszéltethetné a társait, hogy közösen belemondják a kamerába, hogy "Ha kedd, ha szerda: Zsákbamacska". A Vita-C reklámokra mindenesetre érdemes időben felkészülni.

Szintén a jelenlévők közt találjuk Ártányt is, aki feltét nélküli nyers pizzatésztát rágcsál. Ehhez csak gratulálni tudok. Ott van egy flancos irodában, gondolom bármit kérhetne, erre ezt választja. Egyébként ő az egyetlen, aki megkérdezi, hogy a mostani fantasztikus környezetszennyezéses tervből hogyan akarnak pénzt csinálni. Lehet, hogy a sok indokolatlan költekezés miatt már Ártány is csak tuti üzleteket mer bevállalni?


És láss csodát, kivételesen sikerült egy egész életképes (az életképest itt a sorozat korábbi ötleteihez mérten mondom) tervet összerakniuk. A terv: beszennyezik Európa ivóvízellátását, Csehszlovákiában meg létrehoznak egy palackozóüzemet, ahol az általuk tisztán tartott vizet palackozzák, és azt jó drágán eladják. MUHAHAHA! Itt még egy kicsit beszélgetnek arról, hogy mivel, meg hogy szennyezzenek, aztán a végén Lóri egy mondattal komolytalanná teszi az egész bagázst. "Aki támogatja, mondja azt: Szennyezünk!". Ha volna most itt olyan szereplő, akinek van emberi méltósága, vagy legalább ismeri a fogalmat, akkor az felállna és hazamenne. Ártány, Dr. Métely, és Csuklyás patkány viszont nem ilyenek, így felkiáltanak, hogy "Szennyezünk!". Az egész találkozó itt válik kurvakínossá. Csuklyás patkány még jól járt, mert fele arcát eltakarja a csuklya, így talán soha nem derül ki, hogy ki ő, és mihez adta a nevét. Miért nem volt elég simán azt mondani, hogy "Oké!", vagy csak aláírni a társulási szerződést. Ez így olyan kínos. "Szennyezünk!". Mi ez valami klub hatéveseknek, ahol külön jelszó kell?

A következő jelenetekben láthatjuk is, hogy mit jelent a "Szennyezünk". Ártány és inasa (Koszmó) tengeralattjárójukkal elsüllyesztenek egy szemétszállító uszályt valami folyón. Két torpedót is kilőnek a nyomorult uszályra, ami véleményem szerint a legkevésbé sem költséghatékony, de hát ők most "Szennyeznek" ugyebár. Ha a város ebből a folyóból nyeri az ivóvizét, akkor valószínűleg teljesen mindegy, hogy egy uszálynyival több vagy kevesebb szemét van-e, a vízben. Egyrészt a folyó folyik, tehát 3 perc múlva a szemét már a városon kívül lesz, másrészt, a víztisztító rendszer fizikai, biológiai és kémiai szűrést is végez, tehát a víz így is, úgy is tiszta lesz. Annyi, hogy most két torpedóronccsal többet kell majd kiszedni a vízből. Hűha!

Dr. Métely, a következő zseni, aki egy szennyvíztisztítóban akar szennyezni. A szennyvizet kiengedi valahova, ami feltehetőleg nem az ivóvíz tároló, mert gyanítom, még itt sem olyan hülyék, hogy olyan rendszert csinálnak, ahol egy csap kinyitásával a szennyvizet közvetlenül bele lehet engedni az ivóvízbe. Dr. Métely annyival jár Ártány előtt, hogy sokkal olcsóbban jött ki az egészből, és neki legalább egy erdőt sikerült elárasztania szarral, az ott lakó nyúl és őz(?) legnagyobb bánatára.

A harmadik versenyző Csuklyás Patkány, aki pár hordó vegyszert tervez szétszórni helikopteréből... elnézést "PatkoKopter"-éből. Érdekesség, hogy a hangár ahonnan indul egy toronyház középső emelete, ami egész egyszerűen nonszensz. Ki az, aki egy épületre helikopterfelszállót rak, de azt nem mellé, vagy a tetejére, hanem az épület közepére teszi? Ki tervezte ezt az épületet? Mati? Csuklyás Patkány jó érzékkel egy kb. 50 m átmérőjű tóba dobálja mind a nyolc hordónyi vegyszerét, aminek következtében a horgászatot feltehetőleg felfüggesztik a tóban, de amúgy teljesen irreleváns, hogy mi történik egy ekkora állóvízzel.

Ha eredményt kéne hirdetni hármójuk közt, akkor talán Dr. Métely nyerne, mert nem költött a dologra, és egy csap kinyitásával teleszarozott egy erdőt; a második talán Csuklyás Patkány lehetne, aki bár helikopterre, meg vegyszere is költött, legalább egy halastavat le tudott mérgezni. Ártány pedig szégyellheti magát, hiszen nem is egymaga dolgozott, hanem volt egy embere, ráadásul épített egy tengeralattjárót egy folyóba, plusz még két torpedót is kilőtt, és mit ért el vele? Semmit. Egy uszálynyi szemét került a folyóba, ami egy sima csütörtökön ugyanúgy megtörténik. Drágán  dolgozott, alacsony hatékonysággal. Hova valósi ez a tag? Szovjetunió? Vajon lop is a munkahelyről?

Ezt követően láthatjuk, ahogy Dr. Métely és Rabló Lóri, elégedetten konspirálnak, hogy nincs már a város 100 mérföldes körzetében iható víz, szóval csak meg kell várni, amíg az emberek megszomjaznak, aztán árulhatják is a vizüket. Gondolom nem szólt nekik senki, hogy ha az állatok és a növények nem jutnak vízhez, akkor az emberek is rövid úton éhenhalnak és nem lesz túl hosszú életű a kis üzletük.

A következő jelenetben láthatjuk a planétásokat, akik éppen kertészkednek, tehát előre sejthető, hogy Néger idejekorán lelép. Wheeler beszél az épp elültetett facsemetéhez, ami Linkának a Szovjetunióból nagyon tetszik. Igen, úgy tűnik Wheelernél kezdenek jelentkezni a szindrómák, amiket feltehetőleg az vált ki, hogy 5 kreténnel van összezárva a szigeten. Matinak láthatóan nem tetszik, hogy társai jól érzik magukat, morog, és hazudozik (pl: "Csináljátok! Mi már végeztünk." - egyáltalán nem végzett még). Miután TÉNYLEG végeznek az ültetéssel Gí levizeli az ültetvényt. Mármint egy folyóval. Azzal vizel. Az öntözéskor keletkezik egy szivárvány is, amit a planétások megcsodálnak. Főleg Mati. Ő akár zászlót is csinálna ilyet. Wheeler nagyon lelkes a kertészkedés miatt, elmondása szerint egy egész erdőt ültetné még ma. Lelkesedését Gaia töri le, aki bejelenti, hogy Ökoriadó van. Ez virágnyelven azt jelenti, hogy a gyerekek ma is kockáztathatják életüket Gaia helyett. Gaia megmutatja a 3 balfasz (Ártány, Dr. Métely, Csuklyás Patkány) művét, amire van pofája úgy hivatkozni, mint a "Történelem legnagyobb méretű vízszennyezése". Az hát! Gaia elmondja, hogy az utolsó szennyezés Közép-Európában volt, és a planétásoknak oda kell menniük kideríteni, hogy mi okozta ezt az egészet. Persze egyszerűbb volna megnézni a kamerarendszeren, de ha kerozinégetésről van szó Gaia sosem filléreskedik. (Bezzeg szegény kölykök 17 rész óta ugyanabban a gúnyában vannak.).

A gyerekek a következő jelenetben már valami város felett repkednek, amiről sok minden elmondható, de az, hogy Közép-Európában van, az biztosan nem. A villogó radart vizsgálva Mati megállapítja, hogy a "Szennyeződés monitor nagyon erős jeleket ad le". A planétások felkészültségét jól jelzi, hogy ezt el is hiszik Matinak, egyiküknek sem esik le, hogy a radart nézik, ami mindig villogni szokott. Érdekesség, hogy a srácok ma az S-es, azaz 4 személyes repülőt (Geocirkálót) hozták el, amin Gínek már nem jutott hely. A következő vágáskor ez már megváltozik, ekkor már itt van Gí is. A srácok egyébként furcsállják, hogy nincsenek emberek az utcán. Erre valószínűleg az a magyarázat, hogy 2,5 méter magasan repkednek a sárga szarjukkal, és mindenki elmenekült előlük, de ez csak egy tipp.

A gyerekek nem sokkal később megtalálják az embereket, akik hosszú sorokban várnak, hogy egy kisbuszból vizet vegyenek. Igen, a kisbusz Lóri és Ártány mozgó boltja (épp csak nem zenél). A gyerekek ezt a monitorjukból tudják meg, és meglepődnek, pedig Gaia-nál mindent láttak már, nem tudom hova a meglepődés.

Egy kis kitérővel amúgy megemlíteném, hogy Közép-Európában az ivóvíz nagy részét felszín alatti vizekből nyerik, így szinte mindegy, hogy hány tavat, vagy folyót szennyeznek be Lóriék. Az embereknek elég volna megnyitni a csapot, vagy megvenni a boltban a normál árú ásványvizet, de ebben a rajzfilmben mindenki hülye.

A planétások tehát leszállnak a GeoCirkálóval, amiből öt motort rángatnak elő. Hogy mindez hogy fért el a repülőben egy hatalmas kérdés számomra, hiszen az öt motor együtt akkora mint a repülő. Gondolom legalább elektromos hajtásúak, hiszen a planétások nem szennyezhetik a levegőt. A srácok megbeszélik, hogy szétválnak. Wheeler és Gí elmennek megkeresni Lórit, Néger és Linka a Szovjetunióból pedig kiderítik a szennyezés okát, hogy Mati mit csinál, az meg senkit nem érdekel. Egyébként, ha volna eszük a srácoknak, akkor ugyanoda mennének, hiszen az előző részekből tanulva tudhatnák, hogy a két feladat ugyanoda vezet.

okomotor_sok.jpg
Egyébként lassan tényleg kezd érdekelni, hogy Gaianak mennyi cucca van? Láttuk már a GeoCirkálót, a GeoCirkáló S-t, tengeralattjárót, helikoptert, motorokat. Tényleg ilyen sokat fizet az NSA? Meg hogy tudja ezeket mind vezetni pár tini?

A "Behind the scenes" interjúban egyébként Gaia elmondja, hogy amikor megjönnek a biztosítási csekkek, meg a teljesítményadós számlák a gépekre, akkor mindig a sírás kerülgeti, mert 2 hónapnyi NSA pénz elmegy csak ezekre, és akkor a tankolásról, meg a megélhetési költségről még nem is beszéltünk. A biztosítás meg ugye rohadt drága ezekre, mert a kölykök vezetik, aztán néha megnyomnak a járművekkel egy-egy autót, meg ilyesmi. Így nem lehet magasan tartani a bónuszt.

A következő jelenetben visszatérünk Lóriékhoz, és láthatjuk, ahogy épp az elégedetlen sorban állókat próbálja nyugtatni a "Jut tiszta ivóvíz mindenkinek" szövegével. Ez végülis igaz, de azt nem teszi hozzá, hogy nem az ő kocsijuknál, hiszen a sor nagyon hosszú, és nem hiszem, hogy mindenki csak 2 liter vizet akar vinni. Az autó raktere meg ugye véges. A közelben leskelődő Wheeler nagyon leleményesen rájön Lóriék tervére, bár ezt úgy is megtehette volna, hogy visszanézi Gaia felvételeit. Kicsivel később Gí mintát vesz egy, a város közepén végigcsörgedező csatornából. Érdekesség, hogy ez a csatorna az előző kameraállásokból még nem látszódott. Gí a látszólag szennyezett, sárga vízből kesztyű nélkül vesz mintát, és közvetlenül beleszagol, ami elég rossz példa a mesét néző gyerekeknek, hiszen a kevés dolgok egyike, ami az ált sulis kémia órákról megmaradt, az az, hogy sosem szagolunk bele kémcsőbe, hanem "odahessegetjük" a levegőt az orrunk elé. Gínek ázsiai lévén ezt tudnia kéne. Gí azt is megállapítja, hogy a szaga savra emlékeztet, tehát "Bizonyára itt öntötték be". Miért? Mert savas a szaga?

Lóri és Ártány miután kiárusította a teherautó készleteit, elhagyja a helyszínt, a két lelkes planétás (Wheeler és Gí) pedig a nyomukba ered. Lóriék beállnak egy garázsba, aminek az ajtaja rekord idő alatt csukódik be, így a pár méterrel mögöttük érkező planétások már nem jutnak be az épületbe. Szerencse, hogy Wheeler nem esik kétségbe, azonnal tudja, hogy kell lennie másik bejáratnak. Van is, ráadásul nyitva van. Micsoda mázli!

A planétások miután bejutnak az épületbe, büszkén beállnak egy liftbe, majd indulnak a 10. emeletre, hiszen annál lentebb ők nem adják. De jajj, a lift tetejéből egy háló esik a kölykökre. Ahelyett, hogy egyszerűen leemelnék magukról a hálót, Wheeler ki akarja azt égetni. Nem sikerül neki. Mikor felérnek a tizedikre Kopasz Argosz (Lóri embere), és Koszmó (Ártány embere) várják őket, hogy elmondhassák, hogy itt minden tűzálló, mert "a főnök mindenre gondolt". Gyanítom, csak az nem jutott eszébe, hogy mi van akkor, ha a planétásokon kívül bárki más száll be a liftbe. Vajon az üzletfelek is ilyen nyugodtak lennének, ha a liftben rájuk esik egy háló? Látod Lóri, ezért nem vagy még gazdag, és ezért van az, hogy üzlettársnak csak ezt a három szerencsétlent tudtad behívni. Argosz viszont hamarosan közbeszól: "Ez az én ötletem volt, nem a főnöké!". Ja, bocs. Akkor nem is Lóri a fő fasz, hanem az embere. Mikor a folyosón kísérik őket, Wheeler felteszi a kérdést, ami már a lift óta foglalkoztatja: "Hé, mi folyik itt?". Wheeler akár hiszed akár nem, titeket most elfogtak.

Amit érdemes még megfigyelni, az az, hogy mennyire egyszerre lépkednek mindannyian a folyosón. Nem tenném le rá a nagyesküt, de szerintem Argosz halkan súgja a fülükbe az "Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére" kezdetű klasszikust (vagy a Ballag a katonát az R-Go-tól).

A gyerekeket elviszik a főnökséghez. Mikor nyílik az ajtó és Ártány megpillantja a gyerekeket, gyorsan be is fal egy egész tortát (?), nehogy véletlen meg kelljen kínálni a srácokat. Dr. Métely telefújja a szobát légpiszkító spray-vel, Csuklyás Patkány, meg végre megsimogatja a patkányát. Amúgy a többieket nem zavarja, hogy van köztük egy patkányember, aki egy patkányt hord magával? Hallottak ezek már a pestisről, meg hogy mi okozta?

Rabló Lóri hatásvadász módon kivár, amíg Wheeler megszólal, hogy "Az összes ökopatkány egy kupacban". Ekkor forgós székével befordul és a planétások arcába mondja, hogy "Jobban szeretjük, ha vízszennyező szakszervezetnek hívnak bennünket". Szerencse, hogy Linka a Szovjetunióból nincs épp itt, mert a szakszervezet szó hallatán biztos nagyon hangulatba jönne. Hallgathatnánk egyből a munkásmozgalmi dalait, meg a szovjet propagandát. Egyébként a gonoszok közül még talán azt mondanám, hogy Lórinak van a legjobb stílusa (ez a forgós székkel befordulás például adta), meg neki legalább elképzelései, ötletei vannak, de olyan hülyeségeket tud mondani, hogy az ember kilökné az ablakon székestül (pl: "vízszennyező szakszervezet", "Aki támogatja, mondja azt: Szennyezünk!", stb). Basszus Lóri, jobb vagy te ennél!

Térjünk vissza a cselekményhez! Tehát Lóri mondja, hogy jobban szeretik a szakszervezet megnevezést; majd Dr. Métely mondja, hogy hamarosan minden szennyezett és mocskos lesz; Csuklyás Patkány is morog valamit, de a szinkronstúdióban úgy látszik nem volt keret arra, hogy ezt kimondassák a színésszel, ezért itt csak tátogást látunk; Ártány meg iszik egyet. Erre válaszul Wheeler azt mondja Lórinak, hogy "Ez nem fog sikerülni Lóri". Wheeler, Lóri nem mondott semmit, csak azt, hogy a nevük Vízszennyező szakszervezet. Lehet, hogy Wheeler nem is tudja, hogy melyik ellenfelét hogy hívják és igazából Dr. Mételynek címezte a mondandóját?

Lóri azért csak erősködik, hogy de, minden fasza lesz, hiszen a készleteiken kívül nincs iható víz a városban. Csapot próbáltad már? Mondandóját hangsúlyozva Lóri megiszik egy literes kancsónyi vizet húzóra.

Azt. A. Kurva.Lórinak ilyen pénzdíjas sörivós versenyekre kéne mennie, abból meggazdagodna. Ez a faszi ki tudja akasztani a gigáját gyerekek.

Ezt követően Lóri utasítja Koszmót, hogy vigyék a srácokat a "tárolóba", majd kimegy a képből. Itt valószínű egy kamerán kívüli hugyozást láthatnánk, ha egyszer kiadnák a kimaradt jeleneteket.

Mindeközben Linka a Szovjetunióból, Néger és Mati az utcán ténferegnek, és minden pocsolyát ellenőriznek egy pixelhibás GameBoy-jal. Jönnek a bölcsebbnél bölcsebb megállapítások: "Annyi itt a mérgező anyag, hogy egy elefántot is megölne" - Linka a Szovjetunióból; "Az összes vizet ellenőrizni kell!" - Néger; "Mindet megmérgezték. Mi lesz így az emberekkel?" - Mati. Ha engem kérdeztek az a megoldás, hogy nem isztok a pocsolyákból, mert nem szokás. A kölykök úgy döntenek, hogy itt már akkora a baj, hogy hívni kell a kapitányt. Négertől azért várnék még valami drámai szöveget, hogy "A 24. órában vagyunk" vagy valami hasonló, de hát ez nem kívánságműsor.

Ez idő alatt Gí-t és Wheelert börtönbe zárják, hiszen köztudott, hogy minden irodaházban.... "Közép-európai" irodaházban van egy börtön a tizediken. Ismét szerencse, hogy nincs itt Linka a Szovjetunióból, mert most biztos megjegyezné, hogy ez a cella olyan, mint a micsurinszki tanácsháza pincéjében. Közben a kis foglyok érzik, hogy Mati kapcsolatba akar lépni velük. Érdekesség, hogy most már nem is villog a gyűrűjük, csak simán megfogják a fejüket és úgy mondják, hogy "Tényleg, én is érzem". Régen legalább a gyűrűkkel "telefonáltak". Egyébként az is megérne egy pár perces kitérőt, hogy Argosz, meg Koszmó, hogy lehetnek olyan szerencsétlenek, hogy nem veszik el a gyerekek gyűrűit, amikor tudják, hogy úgyis vagy varázsolnak velük valamit, vagy megidézik vele a Kapitányt. Néha úgy érzem, hogy ebben a sorozatban a gonoszok élvezik, hogy tátott szájjal futhatnak a faszerdőben.

Wheelernek Nobel-díj gyanús ötlete támad a böriben: "Ki kell szabadulnunk innen!". Gí arcán látszik egy kis csalódottság, gondolom ő itt szeretett volna családot alapítani, meg már azt tervezte, hogy ide kéri majd a nyugdíjat is. Mivel nőből van, gyanítom, hogy már azt is eltervezte, hogy egy kis bézs tapéta, meg pár karnis az ablak elé és milyen otthonos lesz a cella.  A falon lehettek volna a gyerekek képei, bár az összesen ugyanaz lett volna a háttér, hiszen egy cellában élnek, de úgyis az a fontos, hogy egészség legyen, meg szeretet. Na EZT húzná keresztül Wheeler. Gí próbálja húzni az időt, az "Előbb meg kell mentenünk a várost" szöveggel. A börtönből Gí? A maláj lány, és az amcsi srác megbeszélik, hogy hívni kell a bolygó kapitányát. Mivel van egy  jól látható és villogó kamera a cellában (amit egy valamirevaló fogolynak első dolga lenne letakarni/letörni), Lóriék látják, hogy mit terveznek a gyerekek. Ártány szíve szerint beavatkozna, de Lóri úgy dönt, hogy "Ne! Had jöjjön csak ide a kapitány.". Úgy tűnik ezek nem is gyalog mennek abba a bizonyos erdőbe, hanem biciklivel.

A gyerekek tehát egyesítik hatalmukat. Tudom sokadszorra panaszkodom miatta, de miért tudják különböző helyekről megidézni a kékembert? Honnan tudják, hogy mikor jön az ő szövegük? Mi van, ha rossz sorrendben mondják be az elemeket? Lehet, ha Wheeler kezdené az idézést a Tűzzel, nem pedig Néger a Földdel, akkor a kapitánynak piros haja és zöld fecskéje lenne? Mennyi-mennyi megválaszolatlan kérdés.

A kapitány tehát megjelenik, és ahelyett, hogy Gít és Wheelert kimentené a sittről, inkább a többiekhez megy, akik egyébként épp egy csatornában vannak, mert hol máshol kezdené az ember a városnézést? De tényleg, mit keresnek ezek ott? A gyerekek elpanaszolják, hogy itt az ivóvíz le lett mérgezve, meg, hogy az emberek szomjan fognak halni. Várok egy részt amúgy, ahol a Kapitány átmegy ilyen radikális környezetvédőbe, és mond valami olyasmit, hogy "Leszarom, legalább kevesebben szemetelnek", vagy hogy "Nekem a környezetet kell megvédenem, nem az embereket. Na csá!". Amúgy a gyerekek elég nagy makkok, mert amint megjelenik a kapitány, egyből mondják, a problémáikat. Legalább egy "Hello", vagy egy "Kösz, hogy jöttél" biztos jól esne a kapitánynak is. Mondjuk őt sem kell nagyon sajnálni, mert ő sem a nagy köszönésekről híres. Bunkó itt mind az összes.

Dr. Métely mindeközben a körmét lakkozza valami PC előtt, ami jelez, hogy megjelent a kapitány. Ezt észlelvén odaszalad Lórihoz és jelenti neki, hogy "Mél, a kompjúterem a Bolygó Kapitányát jelzi.". Hogy ki/mi az a Mél? Fogalmam sincs. Nem is derül ki. Lóri mindenesetre nagyon magabiztos, még most sem akar beavatkozni.

A gyerekek épp bolygókapitányagolnak, azaz a kék emberen utaznak, amikor szó szerint beüt a szar. A csatornában egy hatalmas szennyvízhullám közelít feléjük. A gyerekek eléggé beparáznak, hiszen tudják, hogy nagyon ciki úgy meghalni, hogy belefulladsz a szarba. A kapitány gyorsan dönt, bezavarja a gyerekeket egy levágott tetejű fémhordóba, aztán egy pont ott lévő fémlemezt ráhajt/ráhegeszt a hordó tetejére. Szép munka kapitány, három gyereket légmentesen bezártál egy fémhordóba! Ha jó fej lettél volna raksz melléjük egy visszaszámlálót is, hogy legalább tudják, hogy mikor fulladnak majd meg. A gyerekek a hordóban össze-vissza verődnek, a kapitány meg a szarban lubickol. Ha a kapitány bekómál (és a szennyezéstől mindig be szokott), akkor ő eszméletlenül fekszik majd, a három gyerek meg megfullad a hordóban, mert senki nem tudja, hogy be lettek zárva. Bráfó kapitány!

Ártány jelenti Lórinak, hogy elárasztotta a planétásokat meg a kapitányt, erre az mondja, hogy jó, akkor most már le lehet szennyezni az ÖSSZES ivóvizet. Csak úgy halkan megkérdezem, hogy ha az összes vizet lemérgezed, akkor ti mit isztok majd? Ugye ugye?

A hordós gyerekek közben kihányódnak a tengerre, onnan meg partra vetődnek a hordójukban. Érdekesség, hogy a hordó menet közben megnőtt, belülről kb akkora mint egy kisbusz. Most itt szívesen elsütnék valami poént a hőtágulással, meg Mati melegségével kapcsolatban, de semmi frappáns nem jut eszembe, szóval rakjatok ti össze valami ilyesmit! Höhöhö.

Matinak nagy ötlete támad: "Nyissuk ki a tetőt!". Mati elkezdi nyomni a tetőt, Néger és Linka a Szovjetunióból pedig a hordó oldalát. Itt most hagyok időd mindenkinek egy facepalmra.
...
...
...
Nem tudom, ezek után hogy, de sikerült kipattintani a hordó tetejét. Nehéz kimondani, de tulajdonképpen most Mati nyitotta ki egyedül a hordót, a többi csak imitálta a segítséget. Jelentem, a hordó közben ismét összement.

Nem sokkal később Linka a Szovjetunióból megpillantja a partra vetett kapitányt. "Megsebesült!" - kiáltja riadtan a szovjet lány. Igazából nem, csak csupa szar és bekómált (Látjátok, erről beszéltem.). Néger javasolja, hogy húzzuk ki a homokra. Itt poén lett volna, ha Mati hirtelen a kapitány alá fekszik, de a készítők kihagyták ezt a magas labdát. Egyébként szerintem érdemesebb lett volna a vízbe behúzni a kapitányt, hogy a hullámok lemossák, de már jó pár epizód óta tudom, hogy másként gondolkodom a világról mint a planétások. Ezzel már együtt kell élnem. Linka a Szovjetunióból javasolja, hogy szedjék le a sok piszkot. Látszik, hogy Kelet-Európai lány, nem picsáskodik. Ha szarban kell matatni, akkor szarban kell matatni. Az ilyen lány még a disznóvágáson is tudja, hogy kell belet mosni. She's a keeper.

Néger kicsit fintorog a meló miatt, pedig az ő kezén meg sem látszik a kosz. Matinak nem okoz különösebb lelki törést, hogy a kigyúrt kék embert simogathatja. Néger addig-addig húzza a száját, hogy meggyőzi a többieket, hogy ő inkább elmegy vizet keresni, hogy lemoshassák a kapitányt. Linka odaadja a pixelhibás GameBoy-t, alias "Víztisztaságmérőt" a srácoknak. Megjegyzem, hogy még mindig a tenger mellett vannak, és a srácoknak sikerült lelépniük a "keresünk vizet" dumával, ami miatt kicsit csalódtam Linkában a Szovjetunióból. Remélem az egész csak arra megy ki, hogy amíg kettesben marad a kapitánnyal, addig valami KGB-s agymosással hithű kommunistát faragjon a kapitányból, különben elvesztem Linkába a Szovjetunióból vetett hitem is.

neger.jpg

A srácok úgy döntenek, hogy nem mennek be a városba vizet keresni, inkább egy leszuperált, szar, régi, rozsdás tankerroncsban keresnek tiszta vizet. Ha Mati javasolta volna, hogy kettesben bemenjenek egy elhagyott hajóba, akkor érthető lenne a dolog, és csak legyintenénk, hogy "Jajj Mati, ilyenkor is ezen jár az eszed", de az egész Néger ötlete volt, ami viszont fura. Ami még fura Négerrel kapcsolatban, hogy jó pár rész óta egy termőföldet sem értékelt, hogy fog-e ott teremni valami, vagy sem. Pár rész alatt ekkora változás egy karaktertől? Őrület.

Néger beszalad a hajó rakterébe és ránéz pár olajoshordóra. Gyanítom a röntgen-szemét próbálgatja épp, de mire a harmadik hordóhoz ér már elfárad, ezért azt már kinyitja és úgy nézi meg. Matinak nincs röntgen-szeme, ezért ő minden hordót kinyit, amit megnéz. Mikor nem talál vizet, a brazil fiú teátrálisan elkezdi borogatni az üres hordókat, épp csak azt nem mondja, hogy "Nézd Néger, hú de nagyon mérges vagyok, fel is borítom ezeket a hordókat itt sorban. A kutya meg a mája!". Néger leállítja Matit, mert hall valamit. Hmm, ez csöpögés. Megállapítják hang alapján, hogy ez víz. Itt minden 10 éves néző megtanulhatja, hogy a vízen kívül nem csöpög semmi. A csöpögés hangából megállapítani a folyadékot, amúgy nem semmi trúváj, ehhez hasonlót utoljára a "Walker, a texasi kopó" című csodás sorozatban láttam, mikor Chuck Norris megszagolta a földet, és azt mondta, "Ez kerozin! Itt egy repülőgép zuhant le." Amúgy a sorozatból összesen ennyit láttam, mert az idézett  mondat után úgy éreztem, hogy nyugodtan elkapcsolhatok. De persze amíg egy Chuck Norrisból kinézi, sőt elvárja az ember, hogy ilyen megállapításokat tegyen, addig Matiból és Négerből nem nézem ki, hogy ilyen bizonyossággal megállapítsák hogy mi is csöpög.

A srácok valóban találnak egy csöpögő csövet, és a folyadékhoz Mati egyből odanyomja a szovjet lánytól kapott GameBoy-t. A kijelző beázik, és teljesen kiakad, de Mati nem meri bevallani, hogy elkúrta a gépet, így egy laza hazugsággal próbál kibújni a felelősség alól: "Annyira nem tiszta, mint a Reménység-szigetén, de azért megteszi.". Néger kinyitja a csövön lévő csapot, és a "víz" vastag sugárban folyni kezd. Hogy ez a cső miért van a hajón arról csak sejtéseim vannak, de én arra gondolok, hogy ha véletlen úgy adódik, hogy gyorsan el kell süllyeszteni a hajót, akkor csak megnyitják itt ezt, és a raktér megtelik vízzel. Másra nem tudok gondolni. Nagyon hasznos kis szerkezet.

A srácok ezután visszamennek Linkához a Szovjetunióból és a kapitányhoz, majd lemossák az utóbbit. "Szar nélkül minden jobb" - énekelhetné a kapitány, ha volna ilyen dal, de nincs, ezért csak simán életre kel.

Itt egyébként elgondolkodtam, hogy nem lett volna egyszerűbb simán "szétidézni" a kapitányt, aztán újra megidézni, és gondolom a szar nem ment volna a kapitánnyal vissza a gyűrűkbe, szóval mikor újra megidézik akkor ismét tiszta lett volna. Nem?

A kapitány megköszöni (!) a planétásoknak hogy kihúzták a szarból (Hehehe), majd azt mondja, hogy "Bocsássatok meg, de félbehagytam némi takarítási munkát!", és elrepül.Hát kapitány bocsáss meg, de amit félbehagytál, az a meghalás, meg a gyerekek olajoshordóba zárása, de se'gáz.

Eközben a sitten Gí és Wheeler beszélget. Gí érzi, hogy a társaikkal valami baj van. Ezt már jó pár rész óta mondom, csak úgy szólok. Wheeler ismét erőlködik, hogy "Akkor kötelességünk megszökni". Gí kicsit kéreti magát, mert rájön, hogy ezzel végleg lemondhat a börtöncsaládról, hogy kis Whí-k meg Gíler-ek futkossanak körülöttük, miközben a felnőttek a rácsokat takarítgatják. Gí ezután olyan pukkadós fejet vág, mint a kislány a '90-es évek eleji Balaton szelet reklámban, akit egyik oldalról sem lehetett felvidítani.

gi_pukkad.jpg

Gí-t sem könnyű. A lány pár másodperccel később rájön, hogy ha nem alapít családot a cellában, akkor viszont nem akar itt megrohadni, szóval előveszi a rész eleje óta zsebében lapuló vízmintát. A lány ráönti a cella zárjára a "vizet", ami szétmarja a zárat.

Két kérdés:

1.) Amikor puszta kézzel belenyúltál a szennyezett vízbe, hogy mintát vegyél, hogy nem marta szét a kezedet, amikor jól láthatóan a fémet is kikezdi az anyag?
2.) Miért nem nyitottad ki az ajtót már 10 perccel korábban, mikor bezártak?

Wheeler nekifeszül a zár nélküli ajtónak, és sikerül azt kinyitnia. Gí meglepetten örül: "Sikerült". Wheeler lazán rákontráz "Planétások vagyunk, vagy nem?". Ha engem kérdeztek Gí hangjában épp ezért lehetett érezni a meglepettséget. A srácok eldöntik, hogy megkeresik az ökomotorokat, és elmennek megbüntetni a környezetszennyezőket. Pechükre a folyosón lévő kamerák észreveszik a gyerekeket, és egyből bekapcsol a riadósziréna az épületben. A gyerekek már tudják, hogy bajban vannak, de ez nem zökkenti ki őket, liftbe szállnak. Ez legalább annyira jó ötlet, mintha valaki villamossal menekülne a rendőrök elől. Tök kiszámíthatatlan az útvonal.

Wheelerék leérnek a garázsba, ahol korábban otthagyták a motorokat, majd felpattannak azokra, és felveszik a sisakjaikat (amik eddig egyébként nem voltak). Ha a sisakjaikról kéne valamit mondani, akkor azt mondanám, hogy Wheeler engem valamiért Wedge Antilles-re emlékeztet, kicsit sajnáltam is, hogy nem a Halálcsillag ellen indult egyből.

wheeler-wedge.jpg

De nem mondok ilyet, mert valahol azt hallottam, ha gyerekeket látunk sisakban, akkor mindig meg kell dicsérni, hogy milyen klassz sisakjuk van, mert akkor majd szeretik azt hordani, hiszen menő. Szóval nagyon klassz sisakotok van srácok. A sisak és a biztonságos motorozás illúziója után a planétások állatmódon megindulnak a motorral, aminek gumija szikrázni kezd. Ja és valami füstöl is, szóval lehet, hogy mégsem elektromos a motor.

okomotor.jpg
A gyerekek már épp meglépnek, mikor megjelenik Koszmó és Argosz, hogy lecsukják előttük a kaput. Wheeler odasiet a kapcsolóhoz, és megállítja a kapu lecsukódását, így Gí át tud motorozni a kapu alatt... fekve. A brooklyni srác már nem ilyen ügyes, őt elkapják Argoszék. Biztos ami biztos, még odakiabál Gínek, hogy "Menj tovább Gí!", de ez tök felesleges, hiszen Gí ekkorra már messze jár, és amúgy sem hallja a sisakban hogy mit kiabálnak neki. Plusz ahogy elnézem, meg sem fordult a fejében, hogy megvárja/visszamenjen Wheelerért.

Ebben a pillanatban megérkezik a garázsba Lóri, Dr. Métely és Csuklyás Patkány is. Amint megérkeznek lehordják Argoszékat, hogy miért hagyták meglépni a maláj lányt. Dr. Mételynek és Csuklyás Patkánynak ez akkora trauma, hogy már-már a kilépést fontolgatják. "Ez így nem mehet tovább", "Nem vált be a zseniális ötlete" - kezdik a defetista mantrát. Ezzel a hozzáállással nem tudom mit akarnak. Főleg, ha azt vesszük, hogy ők elvileg úgy tudják, hogy a kapitány, meg a másik három planétás megfulladt a szarban. Ezt amúgy Lóri eszükbe is juttatja, amit hallva Wheeler mérges lesz. Lóri visszacsukatja Wheelert a cellába, nem zavarja, hogy épp kettő perccel ezelőtt szökött meg onnan. A következő pillanatban Csuklyás Patkány és a vállán lévő patkány Lóri arcába hajol, és megkérdezi, hogy a szökött lánnyal mi legyen. Lóri kemény faszi, nem ijed meg a patkánytól, és Gítől sem fél.

A következő jeleneben láthatjuk ahogy a többi planétás már a GeoCirkálóban ül, és a képernyőtől kérdezi, hogy "Hol van kapitány? Merre van.". A kapitány meg is jelenik a képen, és elárulja, hogy épp a központi vízelosztónál repked. Rejtély, hogy honnan tudta, hogy melyik kamerát nézik épp a srácok, és melyikbe kell belevigyorogni.

A "gazemberek" is megérkeznek a vízelosztóhoz méreggel teli tartálykocsijaikkal. Rögtön el is kezdik önteni a mocskot a folyóba. Azt hiszem, ezt már megbeszéltük, hogy mennyire felesleges, szóval nem térek ki rá ismét. Megjön a kapitány is, aki odaszól Lórinak, hogy "Dugába dőlt a gonosz terved". Hát amúgy épp nem, mert most öntik a mérget a vízbe, csak szólok. Az persze más kérdés, hogy nem a folyóba kéne, de ez nem a terv dugába dőlése, hanem szimpla balfaszság. Lóri felszólítja a kapitányt, hogy ideje lelépni, különben vízbe lökik Wheelert. A "Szakszervezeti tagok" tisztázzák a kapitánnyal, hogy nem akarják bántani a fiút, de ha nagyon amperkedik, akkor nem marad más választás.

A kapitány valószínűleg a "legrosszabb túsztárgyaló EVER" címre pályázik, hiszen odamondja a fiúnak, hogy "Sajnálom Wheeler, de nem tehetek semmit". De, igazából simán elrepülhetnél, és hagyhatnád, hogy a hülyék azt a kevés mérgüket a folyóba öntsék, aminek minimális következményei lennének. Argosz hirtelen olyan vidám lesz, hogy belöki Wheelert a folyóba. Wheeler helyében én esés közben még odakiabáltam volna, hogy "Kurvanyád kapitány, tizenhét rész óta szopunk miattad és ez a hála?", de Wheeler nem olyan mint én. A jenki kölyök egyetlen szerencséje, hogy a planétások időközben odaértek a GeoCirkálóval, és esés közben elkapták a fiút. Mindenesetre úgy érzem, a kapitány beleszart a becsületbe.

A kapitány nem zökken ki, felemeli az egyik tartálykocsit, megpörgeti a feje felett, mire az víztisztítóvá alakul... Aha. Ezután a kapitány belemerül a szennyezett vízbe, feje felett tartva az imént létrehozott gépet. Igazából ilyenkor szokott az lenni, hogy a kapitány legyengül, mert szennyeződéssel érintkezik, tehát tulajdonképp most rá kéne esnie a gépnek a kapitányra aki emiatt összenyomódík a folyómederben, de ehelyett a kapitány simán kirepül a vízből. Ez a jelenet teljesen értelmetlen. Mindenesetre a víztisztító működik, megtisztítja a vizet. Ezen felbuzdulva a kapitány a másik tartálykocsiból porszívókat/fűnyírókat (?) készít, majd takarítani küldi a szakszervezetet, azok meg valamiért engedelmeskednek neki. A szakszervezet tehát lement kutyába, Rabló Lórit pedig a többi gonosz láthatóan kiutálja, mert nem jött be a terve. Csak szólok, hogy eddig egyikőtök terve sem jött be, szóval le lehet szállni a magas lóról.

Igazból szerintem azzal tudnának legtöbbet szennyezni, ha vennének pár BP, vagy Exxon részvényt, és akkor a cégek szennyezésének legalább egy kis részét maguknak tudhatnák (plusz kaphatnának osztalékot is). BP részvénnyel elég lenne 2010-ig várni és a Deepwater Horizonos olajkatasztrófával már pár részvénnyel is nagyobb arányú szennyezést csinálnának, mint eddig összesen.

Az epizód végén Néger és a kapitány megbeszélik, hogy a szakszervezet elesett az üzlettől, és hogy a tisztességes embereknek össze kell fogni az "ilyenek" ellen.

A rész végi okosságoknál pedig megtanulhatjuk, hogy ne öntsünk túl sok vegyszert a mosogatóba, meg ne dobáljuk az elemet a szemétbe. Hát ne is! A hatalom meg még mindig a miénk.

A bejegyzés trackback címe:

https://diliblog.blog.hu/api/trackback/id/tr387158031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Titkos2 2015.02.16. 00:46:59

"Néha úgy érzem, hogy ebben a sorozatban a gonoszok élvezik, hogy tátott szájjal futhatnak a faszerdőben."

LOL, ezt még nem hallottam! :D

"A gyerekek tehát egyesítik hatalmukat. Tudom sokadszorra panaszkodom miatta, de miért tudják különböző helyekről megidézni a kékembert? Honnan tudják, hogy mikor jön az ő szövegük? Mi van, ha rossz sorrendben mondják be az elemeket? Lehet, ha Wheeler kezdené az idézést a Tűzzel, nem pedig Néger a Földdel, akkor a kapitánynak piros haja és zöld fecskéje lenne? Mennyi-mennyi megválaszolatlan kérdés."

Ja, ezen már én is gondolkoztam. Ha pl. Néger valami miatt épp nem elérhető (kiütik a gonoszok, sztrájkol, hazament befejezni a vetést, stb. XD), akkor lőttek az egész idézésnek? Mert ugye ő szokta mindig kezdeni, hogy: "Egyesítsük hatalmunkat! FÖLD!"

"Várok egy részt amúgy, ahol a Kapitány átmegy ilyen radikális környezetvédőbe, és mond valami olyasmit, hogy "Leszarom, legalább kevesebben szemetelnek", vagy hogy "Nekem a környezetet kell megvédenem, nem az embereket. Na csá!"."

Jó lenne. XDDD Amúgy már készült is erről egy fanmade videósorozat, itt az első része:

www.youtube.com/watch?v=TwJaELXadKo

A csatornán megtalálod a többi részt is. :D

Ezt meg csak úgy, mert szintén idevág, főleg a legvége:

www.youtube.com/watch?v=_cIgKfReegg

"Dr. Métely mindeközben a körmét lakkozza valami PC előtt, ami jelez, hogy megjelent a kapitány. Ezt észlelvén odaszalad Lórihoz és jelenti neki, hogy "Mél, a kompjúterem a Bolygó Kapitányát jelzi.". Hogy ki/mi az a Mél? Fogalmam sincs."

Ő az AI lenne, aki a második (szarabbik) magyar szinkronban "RÉM"-re lett fordítva és legutoljára épp "egy megabájtnyi húslevest" készült enni. XD Mondjuk egyik névnek sincs sok értelme magyarul, bár annyira angolul sem, mivel ott meg "MAL". (Amúgy a Wikipedia szerint az angol neve a 2001: Űrodüsszeiában szereplő HAL paródiája akarna lenni, hát biztos... XD) Métely mondatára visszatérve, azért az vicces, hogy amikor először felbukkant, pont ő oltotta le Sly-t, hogy ne nevezze Mélt számítógépnek, mert ő egy AI és ráadásul nagyon érzékeny, míg itt meg pont ő az, aki simán "lekompjúterezi". :D

"Itt egyébként elgondolkodtam, hogy nem lett volna egyszerűbb simán "szétidézni" a kapitányt, aztán újra megidézni, és gondolom a szar nem ment volna a kapitánnyal vissza a gyűrűkbe, szóval mikor újra megidézik akkor ismét tiszta lett volna. Nem?"

Bár ebben a sorozatban sokszor egy epizódon belül sincs logikus történetvezetés (lásd pl. amit te is írsz, hogy a rész fele körül a kapitány lazán bekómál a szartól, viszont a vége felé már vígan úszkál a szennyezett folyóban :D), viszont úgy vettem észre, hogy azért az eddig minden részben megegyezett, hogy csak akkor tudták "szétidézni" a kapitányt, ha ő maga önként ment vissza a gyűrűkbe. Úgy is mondhatnám, hogy igazából vissza nem is a kölykök "rakják", hanem magától megy. Viszont mivel itt a szennyvíz helyből kiütötte, ezért eszméletlen állapotban ezt nem tudta kivitelezni, ezért kellett előbb magához téríteni. Illetve ott lesz később a "legendás" Környezetszennyezés kapitánya duplarész, amiben pont úgy nyírják ki a végén, hogy "a szar visszamegy a gyűrűkbe", vagyis pontosítok: jó kapitány megfürdeti rossz kapitányt a számára mérgező anyagokban (tiszta víz, tápanyagdús föld, folyékon láva, napfény, stb.), amitől az úgy legyengül, hogy közli, hogy visszamegy pihenni a gyűrűkbe. Igen ám, viszont miután ez megtörténik, a gyűrűk lángra kapva "lerobbannak" a gonoszok ujjairól és volt gonosz kapitány, nincs gonosz kapitány. Szóval igaz, hogy ez a rész jelenleg még meg sem történt és lehet ekkor még a készítők sem gondolkoztak el ezen az egészen, viszont ez valószínűsíti, hogy szaros/szennyezett állapotban veszélyes lenne "szétidézni" a kapitányt és mindig csak tiszta formában szabad. :D

Amúgy a bejegyzés megint haláli lett, talán Lóri vedelőversenyes jelenetén, meg a Linkára tett "She's a keeper." megjegyzéseden röhögtem a legnagyobbakat. XDDD

Dili · http://diliblog.blog.hu/ 2015.02.16. 14:44:23

Először is köszi az észrevételeket.

A linkelt videókat még a blog írása előtt/elején megtaláltam, mikor próbáltam tájékozódni a rajzfilm mélyebb történetével kapcsolatban, vagy választ kapni a felmerülő kérdésekre. Megjegyzem, utóbbi nem nagyon sikerült :) . Akkortájt tulajdonképp nagyon sok Bolygó kapitányás cikket/videót megnéztem.

Köszi, ez a Mél nem ugrott volna be, de így hogy mondod, dereng valami, hogy találkoztam vele korábban. Lehet hogy Wikipedian, vagy ilyesmi. Mondjuk én speciel azt hittem, hogy MAL-hez/RÉM-hez legalább 5 monitor kell, hogy kiférjen az a nagy arca, meg ugye ő folyton magyarázott is, itt meg akkor ezek szerint nagyon visszafogott (már ha tényleg ő az). Biztos a vírus megváltoztatta.

A szétidézéssel kapcsolatban később nekem is eszembe jutott, hogy ez akár egy önkéntes dolog is lehet. Viszont akkor a kapitány elég stréber, és csak a munkának él, mert néha azért elugorhatna "műszak" után meginni egy Bambit/sört/forrásvizet, mielőtt visszamegy a gyűrűkbe.

Titkos2 2015.02.20. 21:13:20

Szívesen, korábban is csak azért nem írtam, mert max annyit tudtam volna mondani, hogy melyik részből mi volt a kedvenc poénom. XD

MÉL tuti, hogy az AI lesz, mert azt a "Környezetszennyezés számítógéppel" epizódot én anno láttam az eredeti szinkronnal és ott RÉM helyett mondta Doktor Métely. :) Amúgy ja, elsőre én is azt hittem, hogy folyton abban a szovjet stílusú "a gép akkora, mint egy tornaterem", három monitoros verzióban fog szerepelni, de később sokkal "mobilisabb" lesz, pl. lesz valami tengeren/tengerparton játszódó rész, ahol Métely úgy oldja meg, hogy laptop-verzióban hordozza magával a hajón/nyílt vízen. :D Amúgy a "standard" változata az a zöld fej, ahogy a legelső epizódjában is mutatkozott, ha jól emlékszem. Mondjuk nem hiszem, hogy ez a vírus hatása lenne, szerintem a készítők sem gondolkodtak ennyire hosszútávra, azt inkább csak ilyen rész végi poénnak dobták be.

A szétidézésről: Na igen, a kapitány igazi sztahanovista, lehet Linkának a Szovjetunióból ezért sem kellett komcsi agymosást végrehajtania rajta, amikor megfürdött a szarban és eszméletlen volt. :D Meg az jutott eszembe, hogy ez így marha veszélyes is, hiszen ha a kapitány egy nap úgy döntene, hogy mégsem megy vissza a gyűrűkbe, vagy szimplán fellázad (lásd a fanvideót), akkor megszívták és kezdhetnek valami underground szennyezőanyagokat gyűjtő ellenálló csoporttá szerveződni, ha ki akarják iktatni. :D

Dili · http://diliblog.blog.hu/ 2015.02.20. 22:02:07

@Titkos2: Köztünk szólva Gaia-nak nem a kapitány ilyen körültekintetlen (van ilyen szó?) létrehozása volt az egyetlen furcsa dolga. :)
süti beállítások módosítása