Mesék mai szemmel - A bolygó kapitánya S02E02
2015. december 13. írta: Dili

Mesék mai szemmel - A bolygó kapitánya S02E02

Szemétlázadás

Bocsi, egy jó ideje nem volt kontent a blogon, már-már ördögszekereket fúj itt a szél. Most viszont ismét visszatértünk (nem tudom mi ez a királyi többes), és kivesézzük a második évad második részét, melynek címe: The Garbage Strikes. Magyar címe is van, de ezt nem halljuk, mert Tartályos Sly és a narrátor egyszerre beszélnek. De talán Szemétlázadás, vagy valami ilyesmi.

Az epizód elején Tartályos Sly (akit ebben a részben megint nem így hívnak, hanem Iszap úrnak) levelet kap. Sly kicsit panaszkodik, hogy ő csak a pénzt szereti olvasni. Ez azért különösen szomorú, mert amilyen sikeres terveik vannak a gonoszoknak a sorozatban, nem hiszem, hogy sokat tudja gyakorolni az olvasást a bankjegyeken. Bár tegyük hozzá, hogy a sorozatban analfabétaként is elég jól el lehet lavírozni, hisz Sly pár résszel korábban egy téglalapokkal telenyomtatott lappal simán hülyére vett egy biztonsági őrt. A levélben amúgy azt írják, hogy a megtisztított szennyvíz után maradt iszap hasznos alapanyag. Nem akarok szőrszálhasogatni, de köztünk szólva szerintem ez inkább melléktermék. Ha ti is arra keresitek épp a választ, hogy miért kap valaki egy ilyen tartalmú levelet, akkor teljesen megértelek benneteket. Ez valami központi cucc, mint a Nemzeti Konzultáció, hogy minden állampolgár kap egy erről szóló levelet? Van más tök egyértelmű dologról is hírlevél? Például a víz fontos, vagy hogy a növények oxigént termelnek? A másik lehetőség amire gondolok, az az, hogy valami szemetes/szippantós szakszervezet vagy kamara küldött körlevelet Slynak, de nem hinném,hogy egy főgonosz hivataloskodik, meg ilyen szervezetekbe lép be. Karakteridegen dolog lenne.


Sly unottan eldobja a levelet, majd vad csatornaszörfbe kezd (mármint TV-csatorna szörfözésbe). Rövid időn belül talál magának való műsort, ami egy olajszennyezésről szóló riport. A Mohawk sérós Technoviking arcú tudós megállapítja, hogy "az olaj elszennyezi a partot". Gondolom ezt a tudós hírlevélben olvashatta. Miután kifogy az egyértelmű igazságokból, a tudós megmutatja olajfaló mikróbáit, akiket be is vet a szennyezés ellen. Működnek.

dr_helix.jpg

A közvetítést egyébként Gí és Néger is nézik Gaia bázisáról, és kimondva, kimondatlanul Gí belezúg a tudósba, Dr. Helix-be. Néger féltékenykedni kezd, ezért próbálja égetni Helix-et, mert az tényleg érthetetlen okból beleállt a tengerbe. Gí kicsit meg is sértődik, és kioktatja Négert, hogy nem kéne poénkodni, mert Helix majd megszabadítja a világot a környezetszennyezéstől. Tényleg nem akarok kötekedni, de ha ezt Dr. Helix fogja megtenni, akkor a ti planétás, Bolygó Kapitányás szervezetetek mi a faszért létezik?

Néger megint spirituális magasságokba emelkedik és kóstolgatja Gí-t, aki szerinte elítélhető módon a tudományban hisz. Nyilván a folyó istenében, meg az ilyen afrikai hülyeségekben kéne, akkor előrébb járna a világ. Láthatjuk is, hogy Afrika milyen fejlett, globális vezető szerepe megingathatatlan. Néger burkoltan megjegyzi, hogy a probléma maga az ember. Jajj, elő ne hozzuk már a "szégyellem, hogy ember vagyok" dumát! Ha ekkora probléma az emberiség akkor kezd magaddal, és lődd le magad. Ja, ne is! Előbb Matit, csak utána magadat. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez azért elég jó magyarázat arra, hogy miért indított el éhínséget a falujában Néger. Ott ugye egyből megszabadult pár személytől, és egyből kisebb lett az ember probléma. Igazi pöcs.)

Ami igazán ijesztő a jelenetben, hogy besétál a terembe Gaia, aki Négerrel, és az "Ember a probléma" kijelentéssel ért egyet. Kurva biztató ilyesmit egy istennő szájából hallani. Miért nem mondod egyből, hogy utálom az emberiséget?

Gí kérdőre is vonja Gaia-t, hogy "Te is a tudomány ellen vagy Gaia?", mire a nő felel, hogy "Nem, de van, amit máshogy kell megoldani". Gondolom Néger módszere elég kifinomult. Gyanítom, amikor a kameráiddal kémkedsz minden, és mindenki után, akkor nincs baj a tudománnyal, meg azt pont így kell megoldani.

Közben visszaváltunk Sly-ra, aki panaszkodik, hogy Helix tönkre tette az olajfoltot, bezzeg ő milyen jó pénzt csinált volna belőle. Igen Sly, te erről vagy híres. Legendás vagyonokat szereztél a vulkános szemétégetőből, meg a Yellowstone-ba hordott vegyi hulladékkal is. Sőt ebből a pénzből vetted meg ezt a csodálatos 20 m2-s otthont, egy csövekkel és füsttel teli ipartelepen. Egy igazi Klapka György vagy.

Ezután a TV-néző gyerekek tanulhatnak egy új, nagyon bölcs mondást, miszerint "Mindenütt jó, de a legjobb a pénz.". Ezt a szólást a Dancsó-féle "Száz forint, nem sok Stegosaurus" mondattal tudnám összemérni értelmezhetőség szempontjából, de a Dancsó-féle mégiscsak jobb, mert van benne dínó, az meg mindig menő.

Sly ismét csatornát vált, és ezúttal egy franciaországi bejátszással találkozik, miszerint "negyedik hete sztrájkolnak a szemétszállítók egy francia kisvárosban". Itt egy kép a durva sztrájkról:

sztrajk.jpg

Nem is tudom hol kezdjem.
1.) Ez hír Amerikában? Egy random francia kisvárosban ez meg ez történt. Mi ez? LastDaysOfTények USA?
2.) Már alapból el van baszva a dolog, ha a kisváros szemétszállítása két embert jelent.
3.) Már alapból el van baszva a dolog, ha a kisváros szemétszállítása két embert jelent, akik ráadásul annyira zoknik szellemileg, hogy egy piros táblára feketével írják fel a jelszavaikat, ami jelen esetben ezáltal teljesen olvashatatlan. Javaslom még hasonlóan előnyös színkombinációnak a fekete háttérre sötétbarnával, vagy a sötétkékre lilával írást.
4.) A sztrájkolók csak rázzák a táblát, mint vak a poharat, de egy szót nem szólnak, tök kussban vannak. Pedig itt volna a nagy lehetőség, hisz  itt a TV is, meg minden. Amatőrök...
5.) Kezdem azt hinni, hogy lehet, hogy több emberből áll a szemétszállító szakszervezet, csak ez a két faszi annyira vállalhatatlan, hogy a többiek inkább dolgoznak, csak ne kelljen ezzel a kettővel mutatkozniuk.

A kamera ezt követően a város polgármester asszonyára vált, aki éppen nyilatkozik. Mielőtt ezzel foglalkozunk, térjünk ki kicsit a háttérre, környezetre.

A kisváros kaotikus működését jól jelzik az elhelyezett feliratok. Rólam tudni kell, hogy nem igazán csípem a franciákat, meg a nyelvüket sem, de annyit tudok, hogy a Bleu annyit jelent, hogy kék. Ennek ellenére, a háttérben egy sárga ponyvára az van írva, hogy Bleu. Amennyit az eddigi pár másodpercben tapasztaltam a városból, teljesen nyugodt szívvel előlegezem meg a városvezetésnek, hogy a feliratok elhelyezését franciául nem tudó, színvak kutyákra bízta.

bleu.jpg
Visszatérve a tartalomhoz, a polgármester asszony azt állítja, hogy "A fém- és üveghulladék sok pénzt ér, ha az emberek külön gyűjtenék ezeket, több jutna fizetésre.". Namost.... szerintem ez a nő iszik.

Mi van? Mi köze a szelektív hulladékgyűjtésnek ahhoz, hogy mennyi a bér? Vagy talán a MÉH-telepről kapott pénzből akarja kiegészíteni a költségvetést? Hát ekkora a válság?

A nyilatkozatot meghallva az egyik étteremből előjön egy szakács, aki teljesen fel van háborodva, hogy neki kell foglalkoznia a szeméttel, hisz ő "gasztronómiai remekműveket alkot". Pedig szerintem rohadtul ráérne, hiszen a városban alig lézeng pár ember, nem hiszem, hogy most túl nagy lenne az étterem forgalma.

A polgármester asszony erre nem tud mit mondani, csak azt, hogy így is nagyon drága a szemétszállítás, ezért szelektíven kéne gyűjteni. Nagyon arcpirítóan kamuzik a helyi vezetés, hiszen jelenleg nincsen szemétszállítás, ergo nincs ami drága legyen. Nem akarok ujjal mutogatni, de szerintem máshova tűnt a pénz.

Sly mindezt látva egyből ráérez a piaci résre, és elhatározza, hogy ő fogja megoldani a város szemétproblémáit. Sly olyan önbizalommal veti bele magát a dologba, hogy szinte biztosra vehetjük, hogy szopni fog.

Sly tehát Dr. Iszapnak kiadva magát meglátogatja Dr. Helixet, aki szerényen egy akkora házban lakik, ami egymagában nagyobb, mint az utca többi háza együttvéve. Egyébként azt nem tudom, hogy a tudós miből gazdagodott meg, de biztos nem a szabadalmakból, mert a legújabb fejlesztéseit azonnal megmutatja bárkinek, jelen esetben a retkes köpenyben érkező, két összefüggő mondatot elmondani nem tudó, nagyon hiteles Sly-nak. Helix tehát megmutatja az ismeretlen vendégnek, a legújabb kreálmányát, a szemétfaló baktériumot. Sly feltehetőleg emiatt kereste fel a tudóst, bár ezidáig nem lehetett tudni, hogy Helixnek ilyen cuccai is vannak. Érzek egy kis zavart az erőben kontinuitásban.  

helix_lab_jpg.jpg
A tudós demonstrálja a baktériumok hatékonyságát, és egy kukányi szemétbe belecsöppent némi baktériumot. A városvezetés figyelmét egyébként fel lehetne hívni arra a tényre, hogy a doktor nagy valószínűséggel kukákat lop a városból. Helix szemétfalói, "atyjuk" elmondása szerint az üvegen kívül minden mást felfalnak, bár láthatjuk, hogy a szemetet tároló fémkukát sem kezdik ki, cserébe viszont a szemétben lévő borosüveggel gond nélkül elbánnak. 3 perce megy a rész, és a felmagasztalt tudós máris kamuzik. Szép.

Sly a bemutató közben elemel pár kémcsőnyi baktériumot az asztalról. Igen DR. (!) Helix a világ hulladékproblémáit megoldó, milliódolláros üzletet érő találmányát csak úgy az asztalon tartja. Ez nem csak azért gáz, mert bárki elviheti, hanem azért is, mert ha véletlen leveri az asztalról a kémcsöveket, az elszabaduló baktériumok felfalják az egész házát. Bráfó Dr. Helix!

Sly ezek után fogja magát, és sietve távozik. Ez megint nagyon hitelessé teszi, hiszen úgy mutatkozott be, mint Dr. Iszap, akinek kutatási területe a szemét. Valószínű, ha mutatnak neki egy világmegváltó felfedezést a témakörében, nem ér rá 2 percnél tovább maradni. Seems legit.

Sly a látogatást követően a városházára megy, ahol a polgármester asszonnyal megegyezik, hogy megoldja a város szemétproblémáit. Visz is magával egy előre megírt szerződést, amit alá akar íratni a helyi vezetéssel. Gyors jelenetváltás jön, de szinte biztos vagyok benne, hogy a felelősen gondolkodó polgármester asszony elolvasás nélkül írja alá.

A frissen szerződtetett Sly neki is lát a munkának, számolatlanul önti a szemétfalót a kukákba. Az utolsó kukába beleönti az összes megmaradt baktériumot, ahelyett, hogy megtartaná, és egy másik város vezetésével is leszerződne. Pancser.

A kedvenc részem ebben a jelenetben az, hogy az egyik egyik kukában egy "Book", azaz "Könyv" című könyv található. Nem tudom kibe szorult ilyen hatalmas kreativitás, de nem csodálkoznék, ha valamelyik planétás írta volna a könyvet.

book.jpg
A szemétfaló baktérium egyébként evolválódik, és egy kukányi szemét felfalása után lila csáppá változik, és megragadja Sly karját, aki nehezen, de kiszabadul a szorításból. Úgy tűnik a '90-es évek elején a lila csápokkal mindig csak a gond volt. Egy kameraváltás után már azt is láthatjuk, hogy a kukából több csáp is előjön, már-már japán pornófilmes mennyiségben.

A következő jelenetben már azt láthatjuk, hogy a planétások Gaia házában a kivetítőn nézik a történéseket. Wheeler meg is kérdezi Gaia-t, hogy "Hé Gaia, na mi újság?". Wheeler még mindig kicsit nehéz felfogású, hiszen valószínűleg ugyanúgy végignéztek mindent, mint mi. Gaia válaszol is a fiúnak: "Mondd meg nekem te, Wheeler!". Erre én nyugodt szívvel mondanám, hogy "Anyád, te hívtál össze minket, nem?", de a kölykök inkább csendben maradnak.

A planétások tovább nézik az élő képsorokat, melyben az elszabadult szemétfalók minden szemetet eltakarítanak. Furcsa, hogy csak úgy csúszkálnak az utcán, és nem eszik meg a betont, hiszen elvileg az üvegen kívül mindent felfalnak. A planétások végre elégedettek is, hogy minden fasza, eltűnik a szemét. Gondolom nem nehéz kitalálni, hogy ki kezd el először negatívkodni. Igen, jól gondoljátok: Gaia. "De honnan jöttek? Mi lesz ha hirtelen elszaporodnak?" - teszi fel a kérdéseket az asszony. "Az nem lehet, hogy ma nem küldelek el titeket valami életveszélyes bevetésre" - tehetné hozzá nyugodtan. Linka a Szovjetunióból nagyon buzgón megjegyzi, hogy sejti mire gondol Gaia, és hozza is a GeoCirkálót. Gaia még meg is sürgeti, hogy "Siess, erre a bajra nem ismerem a gyógyírt". Nem mintha eddig sok mindenre megoldást adott volna, azon kívül, hogy elküldi a srácokat, hogy oldják meg valahogy a dolgot.

Érdemes egy kicsit olvasnunk a sorok között. Linka a Szovjetunióból nem véletlenül volt ilyen buzgó, elvégre egy olyan helyre mennek, ahol van egy tudós, aki olajfaló baktériumokat hozott létre. Ugye a '90-es évek elején a Szovjetunió eléggé szarul állt gazdaságilag, tehát egyáltalán nem lett volna nekik sorscsapás, hogy ha ez az olajfaló baktérium "véletlenül" a KGB kezébe kerül, majd onnan az Egyesült Államok, vagy más ellenséges országok olajkútjaiba, olajfeldolgozóiba jutva tönkretenné az adott országok olajiparát. Ezzel egy óriási kínálatcsökkenés jönne létre, és a kielégítetlen keresletet a Szovjetunió tudná lefedni jóval magasabb áron, mint előtte. Nem túlzás azt mondani, hogy a Szovjetunió jövője ezekben a pillanatokban a szőke lány kezében volt. Persze felmerülhet a kérdés, hogy ha Linka a Szovjetunióból egyértelmű KGB-s kötődésekkel rendelkezett, akkor nem lehetséges-e, hogy Wheelernek is köze van a CIA-hoz, de most őszintén... nézzetek rá arra a gyerekre! Szinte teljesen kizárt, hogy a CIA pont egy ilyen kretént akarjon a soraiban tudni.

Egy röpke jelenetben láthatjuk, ahogy a planétások a GeoCirkálón utazva beszélgetnek, és Wheeler felajánlja Linkának a Szovjetunióból, hogy ha úgyis Franciaországban járnak, akkor meghívja egy sültkrumplira. Itt érezhetjük, hogy a fordítók meg sem próbálkoztak a "sültkrumpli=French Fries" szóvicc lefordítására, pedig bármivel helyettesíthették volna: franciasaláta, párizsi szelet, francia krémes. Így egy gyenge szóvicces jelenetből lett egy felesleges jelenet.

A következő jelenetben láthatjuk, ahogy Sly megérkezik a városházához átvenni a fizetését. Érdekesség, hogy az utcán még mindig van szemét.

ezt_en_szedem_ossze.jpg
A polgármesterhez, meg a szakácshoz (akiről nem tudjuk, hogy mit keres mindig a polgármester asszony közelében) tehát megérkezik Sly, aki egy ideig hallgathatja, hogy mekkora faszagyerek, hogy eltüntette a szemetet, majd megbeszélik, hogy etetni kell a szemétfalókat, és akkor minden oké lesz. Ezután a polgármester asszony átad egy pénzzel kattanásig rakott bőröndöt, ami a szemétszállításra félretett pénz. Nem igazán értem, hogy miért egy embernek adnak ennyi lóvét, ha pár perccel korábban láthattuk, hogy a munkások tüntetettek a magasabb bérért. Ennyi erővel ők is megkaphatták volna béremelésként ezt a pénzt, és akkor nincsen sztrájk, nincs szemétprobléma. Csak érdekességképp megjegyzem, hogy a táskában minimum 4x4x3 százas kötegnyi százfrankos van, ami 480 000 frank. 1990-es árfolyamon az több mint 5 millió forint, ami inflációval beszorozva ma kb. 65 millió forintnak felelne meg. Úgy gondolom ennyiből egy pár hónapnyi béremelés ki jött volna annak a pár szemetes munkatársnak. Ez a polgármester asszony nekem kurva gyanús.

480k.jpg
A pénzt átvéve Sly gyorsan távozik, illetve ugyanebben a pillanatban megérkeznek a városba a planétások is. A szakács nagyon megörül a planétásoknak, hiszen azt hiszi róluk, hogy turisták, akik majd fogyasztani fognak. Se a szakács, se a polgármester nem szól egy szót sem azzal kapcsolatban, hogy mi a faszért egy kereszteződés közepén parkoltak le a GeoCirkálóval. Ha Wheelert kérdeznék, gondolom azt mondaná, hogy "állampolgári joguk". A szakács - aki mint kiderül az André névre hallgat - meg is hívja a jövevényeket az éttermébe, majd mikor Wheeler sültkrumplit rendel, megtagadja annak elkészítését. Ez egy fasz, és emellé még rossz vendéglátó is. Linka a Szovjetunióból kineveti a fiút, majd javasolja, hogy próbálkozzon egy francia pirítóssal. Wheeler arcán látszik, hogy arra gondol: "Inkább veled franciáznék te kis CYKA".

A következő képeken már azt látjuk, hogy Sly épp egy forgalmi dugóba ragadt a kocsijával. Nem tudni miből alakult ki a dugó, de ha tippelnem kéne, akkor a kereszteződésbe parkolt GeoCirkálóra adnám le a voksomat.

Az álló autók közül néhányat felfalnak a szemétfaló baktériumok... azaz most már lények, ami ezért különös, mert Dr. Helix bemutatója során a baktériumok a fémet és az üveget ették kevésbé. Na most egy autóban amiből sok van, az az üveg és a fém. Sly meg is jegyzi, hogy valami nem tetszik neki, de aztán inkább örül neki, hogy sok pénze van.

A következő képsorban láthatunk egy fullkretén turistát/lakost, aki csak úgy tud chipset enni, hogy minden második darabot a háta mögé szór. A jelenetnek nem sok értelmét látom, de legalább kiderül belőle, hogy a szemétevő szereti a chipset. Vagy talán ez valami utalás, hogy a chips szemét kaja, junkfood?

Ezt követően egy szemétfaló betöri egy parkoló autó ablakát, és kiveszi a csikktartóból a csikkeket. Itt nem teljesen értem,hogy egy nyálkás, trutyis, takony halmazállapotú valami hogy tud betörni egy kocsiablakot, de ezen ugorjunk át, engedjük el! Néger felháborodva mondja, hogy "A szemétfalók feltörik az autókat. Mi jöhet még ezután?". Jajj Néger, 20 év múlva Franciaországban az afrikai meg arab bevándorlók törik majd fel a kocsikat, csak nem a cigiért, hanem a rádióért.

Amikor a szemétfalók az éttermet veszik célba, André rájuk támad és püfölni kezdi a továbbra is takony halmazállapotú lényeket. Biztos hatékony. Az "ütközet" végén Andrét odébb vetik a szemétfalók, aki kétségbeesetten kérleli a 16-18 éves planétásokat, hogy segítsenek neki, és bármit kérhetnek, még sültkrumplit (!) is. Szánalmas ez a faszi. Wheeler gyorsan elfogadja a sültkrumplis ajánlatot, még mielőtt Mati valami buzisat kérne. Nem mintha egy sültkrumpliért érdemes volna kockára tenni az életüket.

Mati megpróbálja megszivezni a nagyra nőtt amőbákat, de hamar rájön, hogy nincs szívük, csak bendőjük. Nem tudom mire számított, hiszen ha van olyan lény, amint látszik, hogy nincs szíve, az Néger, és a szemétfaló.

Wheeler a bendő szót hallva mondja, hogy megéhezett, majd a "Gyerünk a hátsóbejárathoz!" kiáltást hallatva futni kezd. Wheeler annak ellenére, hogy hülye, azért el kell ismerni, hogy bátor gyerek, hiszen ilyen kijelentéseket nem mindenki tenne Mati közelében. André ezután azzal a csodás ötlettel áll elő, hogy a szemétfalóknak adjanak szemetet. Nem is értem, hogy hogy nem Dr. André még a neve.

Néger és Gí megvitatják, hogy kell keresni valami megoldást arra az esetre is, ha elfogy a szemét, ezért fel kell keresni Dr. Helixet. André mondja, hogy ott van a laborja az utca végén, bár szerintem ha nem mondta volna, akkor is megtalálják, mert ahogy korábban is írtam: a labor baszomnagy.

Gí el is rohan Dr. Felix Helixhez, aki ajtót nyit, majd olyan rutinnal hívja be lakásába a 17 éves picsanadrágos ázsiai tinilányt, mint ha minden nap ezt csinálná. Ejnye Dr. Helix!

Dr. Helix épp a laborba vinné az ázsiai lányt, hogy megmutassa neki legújabb, még nem levédetett világmegváltó találmányát, de Gí közbeszól, hogy szar van a palacsintában, és azzal kéne előbb foglalkozni, a mutogatásra később is lesz idő. Helix valószínűleg az utóbbi időszakot egy világtól elzárt pincében töltötte, hiszen nem tud róla, hogy városában káosz tört ki, és a szemétfaló elszabadult. Mikor a doktor megkérdezi, hogy "Mi történt?", Gí elég komoly jóstehetségről tesz tanúbizonyságot, mikor rámutat az ablakra egy "Nézze!" felszólítás kíséretében, még mielőtt bármi is történne az ablakkal, amire egyébként egy szemétfaló takony ugrik pillanatokkal később. Helix nem hisz a szemének, meg türelmetlen is, ezért csak megmutatja a tinilánynak a szemétfaló demonstrációs kamrát, és csak azt ismételgeti, hogy tőle nem juthattak ki a baktériumok. Gí meglepődik, hogy a lények Dr. Helix teremtményei, ami furcsa mert egyrészt gondolom nem véletlen jött pont hozzá a megoldásért, másrészt korábban végignézték a Sly-al való találkozását Gaia vezérlőtermében. Helix továbbra is tagadja, hogy ő engedte volna ki a baktériumokat, és szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az ő lényei. Pedig a saját szemével is láthatta, nem tudom ennél több bizonyíték hova, meg minek. Aztán Helixnek persze eszébe jut, hogy hát Dr. Iszap azért járt nála. Gí ismét meglepődik a történéseken, pedig mint említettem végignézhették a jelenetet. Gí emellett azt is megállapíthatja, hogy Dr. Iszap egy csaló, pedig simán elképzelhető, hogy van olyan Dr. Iszap nevű ember is, akit ő nem ismer.

Közben láthatjuk, hogy a többi planétás és André elbarikádozzák az étterem ablakait, épp csak az ajtót hagyják őrizetlenül. A szemétfaló kihasználja az alkalmat, és úgy tör be a hátsó bejáraton, mint Mati szokott szerencsésebb napjain. A lény elkapja Wheelert, de nem is baj, mert úgyis épp szóvicces kedvében van, szóval nem volna baj, ha kicsit eltűnne. Linka a Szovjetunióból viszont nem szeretne áldozattá válni, ezért inkább kifújatja a szörnyet az étteremből. Néger nagyon nekibátorodik, és harcba hívja a planétásokat, hiszen a városnak szüksége van rájuk. André eközben megrémülve mondja, hogy "Ezentúl reciklálok", de kb olyan hangsúllyal, mint ha azt mondta volna, hogy "Most beszartam". Ez a rész egyébként valószínűleg sok szülőnek emlékezetes maradt, mert gyanítom, hogy a TV-néző gyerekek egy emberként kiáltottak fel, hogy "Anyuuuu, mi az hogy reciklál?".

Az étteremből kiérve a kölykök látják, hogy a szörny felkapott egy autót, ezért Wheeler tüzelni kezd a lényre, aki megsérül, és eldobja az autót. Kiderül, hogy az autó Sly-é volt, aki valószínűleg eltévedt a kisvárosban, mivel nem tudok elképzelni más lehetőséget arra, hogy kifelé ment a városból, és mégis ide került. A lángoló szörny füstje a gyerekekre száll, akiknek természetesen nincs annyi eszük, hogy kiálljanak a füstből, inkább megpróbálják elfújatni a füstöt, de pechükre a szélgyűrű nem működik a füstben. Szarügy. A srácok elmennek megkeresni Gí-t, mert úgy érzik, ide a kékember kell.

Amíg a város a szörnyekkel küzd, és emberek halnak meg, Gí és Dr. Helix kedélyesen beszélik meg a szemétfalók semlegesítésének módját. Ez tulajdonképp annyi, hogy meg kell pörgetni a lényt, és ártalmatlan lesz. Gí mondja, hogy ezek már elég nagyok, nem könnyű őket pörgetni, de Helix nem parázik, úgy van vele, hogy majd kitalál valamit. Közben az egyik szemétfaló visszatér a szülői házba, egy "Jó napot Idesapám!" köszönéssel, de Gí és Helix nem tud szörnyül, ezért támadásnak értékelik a közeledést. A lény meg szeretné ölelni apját, de az otromba Gí vízzel kettécsapatja a szörnyet, így megakadályozva a meghitt családi pillanatot, majd Helix-szel közösen elmenekültnek a házból. Szegény szemétfaló.

Persze a lény nem adja fel egy könnyen álmait és apja nyomába ered. "Várjon meg Édesapám!" és a "Ne hagyjon itt, jó leszek ígérem." mondatok hagyják el legtöbbször a szemétfaló száját, de az emberek ezt leszarják. Hát csoda, hogy elvadul a gyerek, ha nem törődnek vele a szülők?

A kölykök és Helix beszaladnak egy kereszteződésbe, a szemétfalók pedig körbeveszik őket, így készülve egy nagyölelésre, de a planétások elkezdik megidézni a Kapitányt. BK megjelenik, majd "poénkodni" kezd, aztán kapcsol, hogy a srácokat ki kéne menekíteni a szörnyek közül, mert nem bírnak el egy ekkora ölelést, így felkapja őket, és kiviszi őket a szorult helyzetből. Mind a hat embert. Nem tudom, akkor az előző részben miért kellett két fordulóban lehozni a gyerekeket a Capitol tetejéről, ha megy ez egyszerre is.

A Kapitány ismét viccelődni kezd ezért a gyerekek helyében én máris megkezdeném a szétidézést, de nem reagálnak elég gyorsan, így a kapitány csatázni kezd a lénnyel. Némi arcoskodás után BK megjegyzi, hogy "Vagy a hulladék hullik el itt ma, vagy én.". Ennek megválaszolása nem sok ideig tart, tekintve hogy a szemétfaló leköpi/ráejakulál a kapitányra, aki a szennyeződéstől erőtlenül esik össze. Szép munka seggarc!

A szörny ráveti magát a kapitányra, aki teljesen beleragad a takonyszerű zselés testbe, de egy hirtelen mozdulattal kirántja magát a csapdából, hogy pár méterrel odébb essen össze ugyanilyen szánalmas módon. A Kapitány megjegyzi a srácoknak, hogy ő itt most hurkalé, máshogy kell megoldaniuk a problémát, majd szétidéződik gyorsan. Egyrészt köszi, másrészt hogyan tud szétidéződni, mikor elvileg azt nem lehet akkor, mikor el van gyengülve. Mikor a Környezetszennyezés Kapitánya csinált ilyet, akkor felrobbantak a gyűrűk, amelyekbe visszatért.

Azt hiszem nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy ha egy néha megidézhető, szupererővel bíró kék lényt kéne választanom,akkor az nem a Bolygó Kapitánya lenne, hanem Dzsini az Aladdinból, aki egy csomó jó nótát is tud, és a poénjai is jobbak. Igaz nála csak 3-at lehet kívánni, és van pár kikötés, például hogy nem lehet azt kívánni, hogy 3-nál többet kívánj, de az első kívánságom az lenne, hogy a kívánságok számát abszolútértékben számolja, a második kívánságom, meg hogy minusz x millió kívánságom legyen. Problem solved. Ja és persze akkor egyedül is idézhetnék, nem kéne elviselnem a másik 4 gyökért.

A gyerekek úgy döntenek, hogy a másik megoldás a problémára az, hogy lelépnek. Nem sokkal később Dr. Helix már a GeoCirkáló belsejét dicséri.

-"A repülőtök kész tudományos csoda!" - mondja az öreg
-"Igen, és tiszta napenergiával működik" - hazudja neki Néger.

Múltkor még tankolni kellett Néger, nem kéne hazudozni, csak hogy jobb benyomást szerezz!

A repülőn ülve Mati ijedten tapasztalja, hogy a szemétevők a város széle felé indultak (pont amerre a Kék Osztriga is található). A planétások a repülővel követni kezdik őket, sőt Linka a Szovjetunióból még arra is vállalkozik, hogy számítógéppel kiszámoltatja, hogy merre fognak majd menni. Egyrészt most mondtátok, hogy kifelé mennek a városból, szóval ezen már nem sokat kell számolni, másrészt hogyan számolod ki, hogy egy agy nélküli ösztönlény mit fog csinálni? Ha Néger számolná, akkor még megérteném, mert csak arra gondol, hogy ő mit tenne a helyükben, na de Linka a Szovjetunióból...

Miután a monitoron pár villogást, meg vonalakat látunk, a szovjet lány megkérdezi, Helixet, hogy mi az a kék pont a monitoron.

szemettelep.jpg

Erre szerintem egy teljesen valid válasz volna, hogy "Tudja faszom, azt sem tudom mit csinálsz, én nem látom át ezeket a vonalakat, meg karikákat a gépeden, azt sem tudom mi történik, inkább adj egy térképet, aztán elmondok mindent!", de ehelyett Helixnek csak egy mondta jut eszébe: "A szemétlerakóhoz mennek". Wheeler megcsillantja elméjét, mikor megjegyzi, hogy "Ott egész szeméthegyek várják őket". Ne őrjíts meg Wheeler, tényleg? A kis naiv Mati azt mondja, hogy "Gaia talán tud segíteni". Igen, nyilván a "probléma oka maga az ember" alapelvű Gaia nagyon segítőkész lesz, mint ahogy eddig is. Már arra sem hajlandó, hogy legalább az égbolton megjelenjen, aztán magyarázzon valamit, mint ahogy régebben. Végül videochaten keresztül azért elérik a nőt.

Gaia hogy lelkesítse a planétásokat megmutat a kölyköknek egy videót, amit valószínű ő csinált az elmúlt hetekben/hónapokban Adobe After Effects-szel, vagy 3Ds Max-szal, vagy valami hasonló programmal, és arról szól, hogy a szemétfalók ellepnek minden épületet, minden várost, Európát, majd az egész Földet. Érdekes belegondolni, hogy mennyivel többet érne, hogy ha Gaia valami hasznos munkát csinálna ahelyett, hogy hülye, pesszimista animációk készítésére pazarolja el az idejét és a processzoridőt. Persze akkor nem lehetne ő az örökös Drama Queen.

A videót látva Helix össze is omlik pszichésen, magát okolja mindenért. Szerintem szuicid gondolatok is megfordulnak a fejében. Wheeler próbál lelket önteni a többiekbe, hogy amíg a GeoCirkáló megvan addig nem kell szarni. Végszóra a GeoCirkálót megragadja az egyik szemétfaló csápja, és nem engedi. Ekkor számomra érthetetlen módon mindenki nyögdécselni kezd a gépben. Mi az, együtt erőlködtök a géppel? Néger nagyon okos módon egy szakadékot nyit az őket makacsul megragadó lény alatt. A gyerekek egyetlen szerencséje, hogy az utolsó pillanatban a GeoCirkáló kicsúszik a szörny csápjából, így az nem rántja le magával őket is egész a földköpenyig. Mondjuk ez nem Négeren múlt. A szemétfaló még egy utolsó próbálkozással kinyúl a GeoCirkálóért és megragadja azt, majd jelenetváltás.

A következő jelenetben láthatjuk, hogy a városközpontból, az étteremnél autójából megmenekülő Sly egészen a város melletti szeméttelepig futott a nála lévő bőrönddel, ami azért megsüvegelendő teljesítmény, egy láthatóan nem sokat sportoló embertől. Talál egy szemeteskocsit, amit el is visz egy körre, de indulás után megpillantja a feléje futó planétásokat. Úgy dönt, hogy az a legjobb megoldás, ha elüti őket a gecibe, ami valóban nem egy elvetendő ötlet. A számításban ott van a hiba, hogy Linkának a Szovjetunióból van egy szélgyűrűje, és visszafújja vele a teherautót, így az nem tud feléjük közeledni. Ez egyébként egy nagyon tanulságos történet a 10 éves nézőknek, akik itt biztos megtanulják, hogy ha pár hülyét el akarunk ütni a gecibe, és egyiküknek van egy szélgyűrűje, akkor ne egy kocka járművel, hanem valami áramvonalasabb, kisebb légellenállású gépjárművel próbálkozzunk, mert azt nehezebb visszafújni.

A fizikaórás résznek Néger vet véget, aki mindeközben odamegy Sly-hoz, és egyszerűen kiveszi a kulcsot a teherautójából. Jó hogy itt véget ér a fizika rész, különben felmerülnének olyan kérdések, hogy ha az autót visszafújta a szél, akkor Néger hogyan tudott úgy odamenni, hogy őt nem fújta el, hiszen sokkal kisebb a tömege, de mint mondtam a fizikás rész már véget ért.

(Az Indavideós videóban itt pár másodperc múlva hallható egy "USB eszköz eltávolítása hang", ami ha a kulcs kivevésének pillanatában szólalna meg, akkor számos gyenge "USB-kulcs" témájú "poén" alapja lehetett volna, de így sajnos nem).

A gyerekek tehát lerohanják Sly-t és Négeren kívül (aki vezet) mindenki a szemét közé ül. Néger itt kiélhetné pusztítási vágyát, ha megnyomná a szeméttömörítés gombot, de sajnos nem tesz ilyet. Gínek hatalmas ötlete támad, miszerint szórják ki a szemeteskocsiból a szemetet, azzal biztos eltérítik egy szemétteleptől a szemétevő szörnyet. Ez kb annyira tűnik életképes ötletnek, mint ha egy oroszlánt akarnál eltéríteni a leölt zebrától úgy, hogy nagyon apró húscafatokat szórsz el valahova. (De a GeoCirkálóval mi van, azt mutassátok már!)

Jó, hogy Néger vezet, mert látszik rajta, hogy profi. Kiélezett helyzetben is el tud indulni kettesben. Egyébként számomra érthetetlen módon Gí ötlete működik, de szerintem csak azért, mert a lény észrevette, hogy Helix is a kocsin van, és még mindig találkozni akar az apukájával.

A gyerekek tehát szórják a szemetet, a szörny meg kergeti őket. Wheeler üveget is dobálna, de Helix rászól, hogy azt ne, mert nem eszi meg. És? Szerinted van idő válogatni? Szerinted tényleg ezért a morzsákért kerget titeket, mikor ott van az egész szeméttelep?

Az elmúlt másodpercekben egyébként elég forró lehetett a hangulat a szemetes kocsi hátuljában, mert egyrészt Mati is ott volt, másrészt Gíről lekerült az öv. Lehet, hogy Helix végül csak megmutatta neki, amit akart?

gi_ov.jpg

Hátul egyébiránt azt is eldöntik, hogy ideje megidézni a Kapitányt, hiszen az előbb is olyan jól sült el. Felszólítják Négert, hogy álljon meg, aminek nem igazán látom értelmét, mert szerintem mozgás közben is lehet idézni, és legalább nem ér utol a lény, de már rég lemondtam arról, hogy számomra logikus dolgokkal találkozzam a sorozatban. Néger nem sokat lacafacázik, nyom egy satuféket, aminek hátul biztonsági öv nélkül, a szemét közt ülve feltehetőleg nagyon örülnek. Ha már itt tartunk megjegyezném, hogy Néger sem használja a biztonsági övet. Nem csoda hogy már régen a rendőrség látókörébe került.

Néger tehát kiszáll a kabinból, majd elkezd idézni. Bár megálltak, hogy álló helyzetben könnyebb legyen az idézés, arra már nem figyelnek, hogy a szemeteskocsi két oldaláról ne két tök ellentétes irányba lőjék a sugaraikat a gyűrűkkel, pedig azt hinné az ember, hogy ez a minimum. Mindegy is, lényeg a lényeg, hogy a sugaraik valamilyen módon mégis találkoznak, és megidézik a Kapitányt. (Jó, jó, és a GeoCirkáló?)

Gí szól a kékembernek, hogy üveggel kell megállítani a lényt, így a Kapitány elindul üveget gyűjteni. Javaslom a Taknyos Kocsmát, a kiégett muslincák gyűjtőhelyét. Közben a planétások ismét mozgásba lendültek az autóval, mert rájöttek, hogy attól, hogy megjelent a kapitány, őket még benyalja a szörny, ha utoléri őket. Ez idő alatt a Kapitány berepül a város fölé és üvegmágnessé változik, magához vonz minden üveget. Itt személy szerint azt nem értem, hogy hogyan vonzza valaki az üveget, illetve miért csak sörösüvegek, meg üvegcserepek kerülnek bevonzásra, a házak ablaka meg miért nem. Hogyan csinálja?

A srácok eközben kifogynak a szemétből, és még mindig azt hiszik, hogy amiatt üldözi őket a szemétfaló. Wheeler a válsághelyzetet úgy oldja meg, hogy a 65 millió forintnyi frankot egyben odahajítja a lénynek. Gratulálok, biztosan nem lett volna jobb helye a pénznek például a város újjáépítési alapjában. Pöcs!

Ezalatt a Kapitány folytonos, nagyon rossz szóviccek közepette az összegyűjtött üveghalomból készít egy hatalmas kémcsövet. Az egysorosai közül kiemelném az "Égető szükséget érzek" részt, amit én azért kivizsgáltatnék, mert a húgyúti fertőzések is így kezdődnek.

Közben láthatjuk, hogy a planétások által lopott szemeteskocsi egyik pillanatról a másikra elhasználja az egész tanknyi üzemanyagot. Elő lehet itt adni, hogy védjük a környezetet, meg zöldek vagyunk, de akkor nem olyan járművel kéne furikázni, ami 2 mp alatt megeszik 100 litert. Csak szólok. Néger meg is jegyzi, hogy "Nincs több benzin", ami nem kéne, hogy problémát jelentsen, mikor egy dízeles teherautót hajtanak. (A GeoCirkálóról még mindig semmi hír.)

A srácok tehát leugranak a kocsiról, és futva haladnak tovább, de szerencséjükre hamar megérkezik a Kapitány, és (kém)csőbe húzza a szemétfalót. HA. HA. HA. (bocs, túl sokszor hallgattam meg BK szar szóvicceit).

A planétások ennek nagyon örülnek, de külön kiemelném Matit, aki úgy vigyorog, mint akit baszni visznek.

mati_gay.jpg
Ezt követően tanácskozni kezdenek, hogy mit kezdjenek a foglyul ejtett lénnyel. A megoldást Helix adja elő, akinek a szemeteskocsi hátuljában volt ideje belőni a sérót, mert most még punkabb, mint az epizód elején. A megoldás tehát: meg kell pörgetni a szörnyet! A feladatot a Kapitány vállalja magára. A kémcső pörgésének hangjától nem hallatszik a szemétfaló kétségbeesett kiáltása: "Apááááám, ne tedd ezt! Ne ölj meg! Kérlek Apám! Ne Apám! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!".

A kivégzést követően Helix eltesz egy apró maradékot a lényből, hogy később azon kísérletezzen tovább. Beteg emberek! Nem sokkal később megjelenik André is, aki most már akár szelektíven is gyűjtené a szeletet, sőt még sültkrumplit is sütött.

A polgármester asszony is megérkezett, ő éppen Sly-t baszogatja, hogy sokat fizettek a szemétszállításért, és takarítsa el a szemetet. Csak jelzem, hogy most a város összes szemete a szeméttelepen van, tehát igazából Sly elvégezte azt, amit vállalt.

Végül végre megkerül a GeoCirkáló is, Sly épp azt hulladékmentesíti. A gyerekek nevetnek rajta, hogy "Most az egyszer megdolgozik a pénzéért", pedig nem tudhatják, hogy milyen gyerekkora volt, vagy mennyit dolgozott. Az is lehet, hogy rossz családi körülményei voltak, és már korán el kellett kezdenie dolgozni, ti meg itt röhögtök rajta. Szép.

Igazából az epizód végén én csak Gyula néhány kérdését tenném fel Slynak, a városban okozott kárral kapcsolatban:
1. Gondolod, hogy a lemenő-felmenő rokonságodnak van annyi vagyona, hogy ki tudnátok fizetni?
2. És hány álmatlan éjszakát okoztál te a Kardoskútiaknak? Mi?
3. És? Jól van ez így?

Az epizódvégi bölcsességekből pedig megtudhatjuk, hogy szinte minden újrahasznosítható, kivéve a műanyag (?), illetve azok a gyerekek akik a rész közben nem kérdezték meg a szüleiket a reciklálásról, most ismét megtehetik. Miért használnak ilyen szavakat egy mesében? Egy szó mint száz: gyűjtsük szelektíven a hulladékot, és mindent hasznosítsunk újra amit tudunk!

Kapunk egy második környi bölcsességet is, itt meg azt mondják, hogy sok csomagolóanyag végzi a szeméttelepen, ezért ne feltétlen csomagoltassunk, ha nem muszáj. A bejátszás végén Whheler semmilyen csomagolást nem kér, mert van egy hálós bevásárlótáskája és minden mehet abba. Nem volnék meglepve, ha kiderülne, hogy Wheeler épp lisztet vett.

Köszönjük a rajzot! Köszönjük a mesét!

A bejegyzés trackback címe:

https://diliblog.blog.hu/api/trackback/id/tr618169818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása